Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
16 magyartalan mondat-szerkesztésben, rosszul képzettt, erőszakosan alkotott szók használásával. — Ezek a hibák s majdnem ugyanazon eszmekor található fel Benőfy és Nyulassy költészetében, bár mindegyik termékenyebb Sujánszkynál, kinek verselő erejét majdnem oly mértékben foglalják le fordításai, mint eredeti költeményei. Nálok is megtaláljuk az epikus irány felé hajlást, őket sem elégíti ki csupán a lyra, de nálok már inkább elbeszélő költészetök nyújtja poézisük javát Nem volt oka tehát a legnagyobb magyar lyrikusnak, Petőfinek, babérait félteni nevének rokon hangzása miatt Benőfytől, a kit ugyan egy másik nagy szellem, Mindszenty, méltatott barátságára és hatott is némileg költészetére, de a génié kisugárzása még nem teremt új géniét. Különben mindketten, Benőfy is, Nyulassy is, megérezték azt a nagy igazságot, hogy nemzeti vallásos köllészet csak a nép érzés- és gondolkozásmódján nevelődhetik. Hatástalanságuk oka az e korabeli és a későbbi vallásos költeményeknek nagyrészt ebben a körülményben is található. Naivság, bensőség, közetetlenség épen a vallás fönséges alkotásaiban szükséges — a nép őszinte, gyermeteg gondolkozása azért tudja megteremteni azokat az egy- szerüségökben is mélyen megragadó énekeket, a melyek egyenesen szivéből fakadva szívhez szólnak. Benőfy és Nyulassy megsejtik ezt a nagy igazságot és egyikök : Benőfy „Palóczkönyv“- ével a palóczok életét mutatja be minden részében s azoknak mély vallásossága teszi alaphangját is; Nyulassy pedig „Kátyolok a nép életéből“ ez. népies költeményeivel egyenes hivatottságot árul el. Egyszer az aggódó szeretet hangján figyelmeztet, óv, majd elrettentésül káros következményeiben tünteti föl az erkölcstelenséget, gyűlölködést, irigységet, iszákosságot, vagy kifakadó, erős, korholó, ostorozó hangon dörög a nép életében előforduló különböző bűnös szokások ellen. — Mindegyiküknél az oktató elem lép előtérbe lyrai és epikai müveikben, de sokszor fárasztónkká, unalmasakká válnak, mert ha törekesznek is változatosságra, élénkségre, nem mindig sikerül szándékuk. — Mihelyt tisztán saját érzéseik megéneklői, még több hibába esnek. Gondolataik magasztossága elkápráztatja őket és belefúlnak a dagályosságig, álpáthoszig menő szóáradatba és a míg népies irányú és elbeszélő költészetökben eléggé meg tudják óvni nyelvök tisztaságát, itt magyartalanokká és érthetetlenekké válnak. Mesterkélt, erőltetett érzések kapnak hangot lyrájokban; és tárgyukat benső őszinteség helyen szinte merev ridegséggel éneklik meg
