Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1900
14 nek az izgató harCzok. És a kifáradt, pihenésre vágyó lelkeket Nyugat skepsise annál nagyobb erővel ragadja meg, minél kétségbeesettebb lelkeket talál. Ez a korszakunk pedig sötét reménytelenséggel táplálkozott. A régi ideálok, melyek pezsgésbe hozták vérét és ellenálló, védő harczra tüzelték, lassankint megsemmisültek, így elveszti reményét, hitét; kebléből kipusztulnak az eszmények ; küzdelmet nem látunk seholsem, csak lassú, haldokló életet, a melyet még a vérbe fojtott mozgalmak sem galvanizálnak. Legszomorúbb jellemző tünete e kornak, hogy még a nemzeti ideálok is kivesznek. Hiszen Kazinczy és iskolája csak az „általános emberi“-nek kifejezését, föltüntetését sürgeti a költészetben és szinte megbélyegzi Csokonai poézisének nemzeti vonásait. Az „emberi“ mellett elfelejti, kiküszöböli, elitéli a „nemzetit “ Erős, indulatos érzés nincs ebben a korban, hogyan lehetne akkor „hegyeket elmozdító“ hit és mélységes vallásosság. Még a papság nevelését is megmételyezik a josefinistikus mozgalmak, a melyek aláássák az ő tetterős hitét is és ha van is a korban vallásosság, hit: az csak valami meghatározhatatlan pielistikus sóvárgásban nyilatkozik meg. A deismus és pietismus veszi hatalmába a vallás után még epedö lelkeket, ezt mulatja az a ma szinte megérthetetlen törekvés, hogy a szabadkőm íves Kazinczy és a katholikus szerzetes-apát, Guzmics a vallási unió eszméjével foglalkoznak, holott erre egyik sem lehet illetékes. Ezért szakad meg egyszerre a vallásos múlttal összekötő láncz, ezért vész el az életben és a költészetben is a hit hangja A lantról leszakadnak a vallás húrjai s így hangot nem tudnak adni. A szellemében megbénult kor nagyon elfordult a kereszténység magasztos tanításaitól, mert még az újjászületés idejében is, mikor újra föléled közéletünkben és költészetünkben a „nemzetidnek megifjító érzése, húzódozik, fél, önzésében, szűk- keblüségében remeg a íranczia forradalommal újra hirdetett régi nagy keresztény igazságtól: az egyenlőségtől, a jobbágyság felszabadításától. Az önzés kora nem ismer nagy tetteket, nem ismer nagy eszméket. Ezért kellett előbb nemzeti életének felpezsdülnie s mikor már visszaszerezte egyik ideálját, az eszményibb —- a vallásosság — csak azután következhetett be. Innen magyarázható egy hosszú korszak vallási költészetének pangása, meg az, hogy az akkor írt nagyon csekély számú vallásos költemények nem
