Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1897

96 akadémiáig. Ezen alkalommal a kegyesrendi társház ünnepi ódák­kal üdvözölte a felséges királyi párt 1817. a gymnasium igazga­tása végleg elválasztatott az akadémiai prodirectoratustól, a mely- lyel eddig össze volt kötve. 1819. új ittatott föl az intézeti Mária- társulat. 1817 május 16. kezdték építeni a mai főgymnasiumi épületet, melynek helyén a jézsuiták által 1727. épített s idővel pusztulásnak induló iskola állott. Az épület 1821. fejeztetett he. Az építés ideje alatt az iskolák más helyiségekbe tétettek át, nevezetesen a jogi, bölcseleti és elemi iskolai osztályok a mai országos Károlina-kórházba, a gymnasium pedig megosztva, a convictusba és Szt.-József-finövelőbe. A régi épület lebontásához 1816., s az újnak rakásához 1817 május 16. fogtak. Av építkezés oly módon haladt, hogy míg az épület egyik részének falai már több ölnyi magasságra emelkedtek, a másik rész alapjának csak akkor nyúltak az ásásához. Gull János házfőnök és gymnasiumi igazgató közbenjárására 1819 ápril. 24. ünnepélyes egyházi szer­tartás között, melyet Szabó János apát, kir. tanácsos és kath. bizottsági előadó végzett, az alapkőbe betétettek: a) egy üvegcsőbe zárva a kolozsvári kath. főtanintézet néhány sorból álló történeti vázlata, megírva Szabó Elek, a természettan tanára által; ehhez van mellékelve az érd. püspök, piárista rendfőnök, kath. bizott­sági előadó, a íinövelők elüljáróinak s a tanintézet tanárainak névsora: b) a Gull János által készített és czintáblába vésett következő felirat: C. GEORGIO BÁNFFY EPISCOPO ET SCHOLARUM CATHOLICARUM SUPREMO DIRECTORE EXCELL. DOMINO ALEXANDRO RUDNAY THESAURARIO REGIO EXCELL. DOMINO C. GABRIELE HALLER CANCELLARIO ET COMMISSARIO PROVINCIA LIBÜS ILLUSTR. DOMINIS LADISLAO CSEDÖ ET L. BAR. JOANNE JÓSIKA ILLUSTR. CONSIL. GUBERNIALIBUS ANTONIO HORVÁTH AUGUSTIS CONJUGIBUS CAESARÉ AUSTRIAE ET M. PRINCIPE TRANSYLVANIAE FRANCISCO ET CAROLINA TRANSYLVANIAM ANNO MDCCCXVII. PERAGRANTIBUS DIRUTO VETEBI ACADEMIAE DOMIGILIO ET NÖVI FIRMIORIS DIE XVI. MAJI PRIMO LAPIDE DEPOSITO M. PRINCIPATUSGUBERNÁTORÉR EXCELL. DOMINO

Next

/
Oldalképek
Tartalom