Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1897
141 fővárosi előadásait. Révay Miklós bolyongó vándor zsurnaliszta lesz, hogy nyelvünket kutathassa, és a sorvadás emésztő lázaiban írja az Elaboratior Grammatica Hungaricát, a magyar tudományosság egyik legnagyobb emlékét. Kossuth Lajos megindító hálával emlékezik meg sátoralja-újhelyi neveltetéséről és a vallási türelemre s odaadó szeretetre, melyet a piáristákról tapasztalt. Guyon tábornok tábori papja, Erdősi Imre, nekünk fiatalabb generácziónak egyik nevelőatyánk, a branyicskói magaslatokra halálmegvetéssel rohan föl az ellenség öldöklő tüzelése közepett, magasra tartja a feszületet s azt kiállja: ^Utánam fiaim! itt az isten!« Majd mikor a magyar nemzet utolsó hőskölteménye gyászos véget ért, a piárista rendfőnököt Purgstallert börtönbe vetik, a hol egy éjjel megőszűl. S az absolutizmus kora hány nemes névtelen piáristát tüntet föl a hazafiság dicső gloriolájával. Eleink vallásos és hazafias hagyományaiban nőttünk föl mi is, mai piáristák, s azokhoz hívek is akarunk maradni. Agyunknak minden gondolata, szívünknek minden dobbanása a vallásé és a hazáé, és csöndes és szerény működésünben a jó keresztények és jó hazafiak javallása minden jutalmunk. Azért ma is, e jubileumi napon, hálás örömmel telik el szívünk, mert a vitéz hadsereg, Kolozsmegye és Kolozsvár város nemes közönségének legnemesebb része kitüntetett bennünket szíves megjelenésével s jóakaratú javallásával; mert Erdélynek égő buzgalmú és bölcs püspöke szerény ünnepünket megtisztelte, hogy felejthetetlen emléket hagyjon az ifjúságnak és tanárainak hálás szívében, hogy hathatós és ékes szavával hirdesse az Isten igéjét, a bűnök bocsánatát és az örök szeretetet . . . Szívünk büszke e kitüntetésre, melyért mindig hálásak leszünk és melyre mindig méltók akarunk maradni.
