Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1896
(.1 a Paraszt inti, hogy dolgozzék; végre a Bölcseség kenyeret ad neki és bocsánatot kér tőle, hogy csak oly keveset adhat. A költő ezzel nyilván arra czéloz, hogy a kolostorokban mily bő alamizsnában részesültek mindig a szegények. Ekkor a Bölcseség jajszava hallik; megbotlott és megütötte a lábát. A Király, a ki elmegy mellette, fölemeli és támogatja. Ezen tett is symbolikus: a Király oltalmazza a vallást és ez által szerzi érdemeit az örökkévalóságra. A Mester szeretné megjavítani azokat a hibákat, a melyeket észrevett; de akkor meg kellene szüntetnie a szabadakaratot. Ennélfogva mindegyiket magára hagyja, csak a Törvény által figyelmezteti őket újra : tegyetek jót, menedéktek az Isten. A Király táras beszéllgetésl indítványoz, melyet maga kezdvén meg, elmondja, hogy hatalom és dicsőség osztályrésze, pompa és szépség veszi körül, de hogy a népet, e sokfejű szörnyeteget kormányozni tudja, az eget imádságaival kell ostromolnia, hogy az adjon neki bölcseséget hozzá. Egy szózat figyelmezteti a Királyt, hogy pályájának vége. El kell hagynia a színpadot, azon az ajtón, a melyre a koporsó van festve; de töredelmes szívvel búcsúzik el a világtól. A hátramaradtak hamar feledve az elköltöződet, tovább beszéllgetnek. A Szépség viszi a szót. Elmondja, hogy az ő hatalma nagyobb a Királyénál, mert a király csak a testek fölött uralkodik, de ő hálója fodraiba bekeríti a lelkeket; büszkén nevezi a nőt kis égnek A Szépséget ugyanazon szózat figyelmezteti a múlandóságra, a bervadásra. A Szépség nem akar hinni a szózatnak, de csakhamar meggyőződik arról, hogy hódításának eszköze múlandó, csak a lelke halhatatlan. Búcsút vesz a világtól, mélyen fájlalva, hogy szerepét jobban nem játszotta. Es így követik egymást bánatos szívvel a Paraszt, így maga a Koldus is, kit az aggaszt, hogy bűnben fogantatott; sígv a Gazdag; csakhogy egyedül ő nem tud lemondani töredelmes szívvel a világ gyönyöreiről. A Bölcseség követi őket utoljára. Utána bezárúl a színpadnak, az életnek ajtaja. A mának, a földi életnek vége ; a holnap, az örökkévalóság meghozza a jutalmat vagy büntetést. A Mesternek ezen kijelentésével bezárúl a színpad égi szakasza is. Az autónak utolsó jelenete már az örökkévalóságban játszik és az utolsó ítéletet ábrázolja. A hely, a hol ez végbe megy, nincs határozottan megjelölve a költő által. Egymásután föllépnek az ismert szereplők. A világ elveszi tőlük állásuk jelvényeit. Maga a születése előtt meghalt Gyermek is föllép, hogy az igazság színpadán az örök ítélet elé járuljon. A szereplők megemlékeznek arról, hogy jól eljátszott szerepűk jutalmául a Méterrel fognak étkezni. lljra zene zendűl, az égi színpad újra megnyílik. A Mester egy asztal előtt ül, a melyen egy monstrancia áll. A Mester ítéle-
