Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1896
22 esve, a XVIII. század írói. Szánandó bizonyítéka a műfaj elhanyatlásának s általában a spanyol szellemek elsatnyulásá- nak, hogy oly kevés autót írtak azóta, hogy az első Bourbon- házbeli uralkodó meglillotta az autóknak az utczákon való előadását; senki sem kísértette meg többé azokat megújítani, sem pedig kimenteni abból a sötétségből, a melyben a mai napig voltak. így kellett először szerzőnknek gondoskodnia arról, hogy katholikus Ferdinandtól III. Károly uralkodásáig az autó-költészetnek egyetlenegy fejlődési mozzanata se legyen, mely könyvében egy vagy több darabbal képviselve ne lenne. Természetes, hogy távoleső országok fiai, úgy látszik, bosszú időre kizárólag Eduardo Gonzalez Pedroso gyűjteményére lesznek utalva, a melynek bevezetéséi és egyéb utasításait én is híven követem. Az autó sacramental olyan műfaj, mely ellen az irodalomtörténetírók, aesthetikusok és bölcselők legkegyetlenebb ítéleteiket és legfélelmesebb vádjaikat hangoztatták. A míg a spanyol földön divatban volt és a régi spanyol műveltség egy sajátságos, jellemző alkatórészét képezte, melyen az egész spanyol nép kiváló szeretettel csüggött: addig sem szóllhatott felőle idegen eredetű író a nélkül, hogy kegyetlen sarcasmu- sokal és átkokat ne szórjon rá. Az európai kritika, melynek vitorláit a protestantismus szele lengette, az autó sacramentalt nem tekintette másnak, mint gyermekes áhitat nyilatkozatának, a melynek furcsaságait és esztelenségeit emberi nyelv nem képes eléggé megbélyegezni. Midőn pedig a Pyrenéeken áthatoltak Voltaire irodalmi és bölcseleti eszméi, akkor el kellett következnie a válságnak olyan műfajra, a mely eddig a spanyol határokon túl nem terjedt s a mely annyira ellenkezik a franczia irodalmi dictator egész lényegével, gondolkozásával, érzésével, ízlésével. Blas Nasarre, a ki egyébként be akarta bizonyítani, hogy Cervantes szánt-szándékkal a lehető legrosz- szabb költő volt, azon kezdte, hogy az autókat elnevezte »iszonyú anaehronismusoknak«, a melyekben Mózes Ádámmal és Keresztelő Szent Jánossal társalog, mint a franczia Fonte- nellenél Sappho Laurával és Augustus Pietro Aretinoval. Nasar- rél követték Jósé Clavijo y Fajardo és Nicolas Fernandez de Moratin, a ki fiatal korában szenvedélyes művelője volt az autóknak, a melyeket később, mikor a pseudoclassikus irány buzgó zászlóvivője lett, megvetett és keményen üldözött. Ezen és más írók lassankint fellázították az »irodalmi közvéleményt , és a szellemek ezen forrongása közepette jeleni meg az autókat eltiltó hivatalos rendelet. Az eltiltás összes érvelése a »tisztesség kérdése volt: egyedül a színházak és a színészek mél tatlansága vitte volna rá a kormányt, hogy az autókat eltiltsa. Azonban a közvélemény az új irodalmi pártban látta a csapás intézőjét, mert hiszen néhány évvel előbb maga Nasarre
