Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1891
20 czímű müvében ez irányban már semmiféle határozott módszert nem követ sem nem állít fel, hanem a bevett és bizonyos tekintélyre vergődött szereket egyszerűen csak elősorolja. Legújabban Bérenger-Éeraud sok habozás és gondolkodás után a taenia elleni szereket, tekintve eredetöket, keletkezésöket és hatásukat, így csoportosítja: A) taenifugák és B) taenicidák. Azonban ő maga is beismeri ezen csoportosítás ephemer jellegét és nem hajlandó annak hiányait ps tökéletlenségeit védeni. A taenifuga szerekhez számítja: I. a gránátalmafa kérgét; II. az Aspidium filix más gyökerét ; III. a tökmagot; IV. a kussót es V. a kamalát. Ezek képezik a taenifuga szereknek első és lsgismeretesebb osztályát. A második osztályba sorolja a különféle állati, növényi és ásványi olajokat. A harmadik osztályt képezik a mechanikus hatású szerek, u. m.: horgany, vas, ón és szén poralakban stb. A negyedik osztály áll az erőműtani és vegyi szerekből, pl. a hidegvíz- s a különféle, de különösen alkalikus kénsókból. Az ötödik osztály magában foglalja a részegítő hatású szereket, u. m.: bort, alkoholt, aethert. A hatodik osztályba sorozza az u. n. abysziniai szereket. A hetedik osztály áll a legkülönfélébb szerekből. Ezen nagyszámú és sokféle szerek felemlítése után nem kell azonban azt gondolni, mintha a galandféreg elhajtását ezélzó minden kísérletet mindenkor siker koronázná. Ezt a praxisnak lelkiismeretes emberei maguk is kétségbe vonják. Annyi bizonyos, hogy az erejükről ismeretes szerek csakugyan hatnak, de a teljes siker csak akkor van elérve, midőn az illető féreg feje is kihajtatik. Általános szempontból véve legérdekesebbek az első osztályhoz tartozó szerek, melyek leghatékonyabbak és legbiztosabb hatásúak is, melyek már régtől fogva napjainkig a legkiterjedtebb használatnak örvendenek és melyekkel itt egyenkint megismerkedünk. I. A gránát alma fa (Punica granatum) e tekintetben a legnagyobb tekintélyű és leginkább van használatban. Legbiztosabb hatását ismerték már régen, miután Cato Caesar de re rustica cap. CXXVI. említi, hogy a gyümölcs a borban áztatva igen jó szer a galandféreg ellen. Plinius, ki Kr. e. 80 évvel előbb élt, szintén ismerte erejét, miután nagy munkájának XXIII. könyvében ide vonatkozólag éppen ilyen értelemben nyilatkozik. Dioscorides, Antonius és Cleopatra orvosa néhány évvel K. e., Celsus, ki Tiberius császár idejében született, továbbá Marcellus Empiricus a IV. században és későbben még sokan, mind kiemelik a gránátalmafa kérgének nagy hatását a galandféregre. De a középkorban, nagy híre daczára, mégis feledésbe ment, úgy, hogy előbbi tdkintélye ismét csak a 19. században lett helyreállítva. 1807-ben Indiában kezdték nagyobb mértékben használni. Angolországban Breton használta legelőször. Gomez a gránátalmafa kérgének használatáról a galandféreg
