Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1889
35 gondol a maga bajával, hogy más baján könnyítsen. Ha Fauszt Gre teli énje die „unschuldige Schuldige“ az ártatlan bűnös volt — úgy Dorothea a „hilflose Helferin“ a gyámol nélküli gyámolitó védtelen őrangyal, kit mások bol- dogítására teremtett az Isten. Nőisége a legragyogóbb vonásokban tündöklik: szerény, szemórmetes, gyöngéd, vidám és őszinte, ártatlan és bizalmas. Hermannt nyomban megszereti. Komolyságát, jóságát, férfias derekasságát azonnal kiismeri, s midőn észreveszi, hogy e férfiú becsületessége pótolhatná meghalt vőlegényét, elfogódottá leszen, megakarná őrizni nyugodt közömbösségét, ha birna szivével, mely minduntalan értésére akarja adni Hermannak meleg vonzódását. Innen a kútba való kacsingatás, a kicsuszamlás, a sokféle sejtelmes czólzás, a félbehagyott beszélgetésnek megújítása — mig végre egy váratlan tréfa töredelmes vallomásra birja. Egmont Klárikája sokban hasonlít kedveskedésben, gyöngédségben Dorotheahoz, de mig az a halálba követi a szabadsághőst, Dorothea élettársa lesz Hermannak, hogy erényeivel őt a szabadságnak, nemzetiségnek és a honszerelemnek megnyerje. Franczia nevelése újkori gondolatokkal táplálták lelkét, ezekkel kiván hatni Hermannak ösztönzésére szorult természetére, önbizalmával, kitörésével, áldozatkészségével óhajtja gyarapítani Hermannak hasonló erényeit. A költő tehát művészi tökéletességével motiválja e két fő alakjának egymásra való utaltságát. Az olvasó kiérzi a cselekvénynek menetéből, a szereplők jelleméből, hogy a költő azokat egymásnak szánta, hogy egyik a másik nélkül be nem töltheti igazán emberi és nemzeti hivatását. Hermann a lassan hevülő, meggondoltan haladó Németország képviselője, mely a román kultúrától (Dorothea) nyerte mindeddig ösztönzéseit a haladásra. Gyönyörűen van ez eszme költőileg megtestesítve az ideális nő: Dorothea s a reális férfi: Hermann szerepében. Idealizmus és realismus voltak és maradnak az emberiség előhaladá- sának mozgatói. Madách bizonyára Göthe hatása alatt irta meg az „Ember tragédia“-ját, mely ugyanezen alap- gondolat fenséges kifejezése. Schiller, ki egész életében e két eszmével foglalatoskodott, bizonnyára ezért nevezte Hermann und Dorothea ez. époszt a német költészet csúcspontjának „Das Gedicht ist der Gipfel unser ganzen neuern Kunszt.“ I>r. C&irbusz Géza. 3*
