Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
PEKfSi 45 alkalmával ártalmasán ható hamúeső lehetett, de a tűzvész és a vele összekötött nyomor is elősegítettte azt. S Titus — mint Svetonius mondja — a betegek meggyógyítására ép úgy, mint a ragályos vész elnyomására sem isteni, sem emberi segélyt nem hagyott megkisórletlenűl: az engesztelő áldozatok és segódszerek minden nemét felhasználván.*) Innen van, hogy az egész Róma félelmes tisztelettel tekintett fel hozzá, egyszersmind szeretetteljes bizalommal is; innen, hogy az emberi nem szeretete s gyönyörének neveztetett: annyira megnyerte az általános közbecsiilóst s vonzalmat; — de életének napjai már közeledtek végok felé. Mily szép az emberi élet, midőn a lélek magas rendeltetésének megfelel; midőn szabad munkássága által társainak jóltevője, s ennek érzetében önmagának boldogítója lesz! De mennyiszer kell fájdalommal látnunk, hogy épen az, ki napjait önfeledéssel egy nemes czólnak áldozá, nem élheti tisztán azon boldogságot, melylyel a valódi megelégedés kínálkozik, mert a fájdalmak, gyengélkedés, nyavalyák keserítik el gyakran az öröm óráit, s a leghasznosabb életet időnek előtte oltják ki. Figyelemre méltó, mondhatnám szomorú a történelmen keresztül vonuló vonás az, hogy a legnemesebb természeteknek, kik az emberi nem áldásainak tartattak, s az erős, nagy jellemeknek, kik az emberiséget meghajolni késztik szellemök előtt, gyakran rövidre kimért működési idejök; előbb elhagyják a földet, mintsem a világ lényök egész kifejlődését bámulattal szemlélhette volna. így Titus is. Most, midőn jótetteivel elfeledteté mindazt, mit a tüzes ifjú meggondolatlanúl avagy megfontolva cselekedett; midőn az összes római nép tisztelettel vette körűi s testvérén kívül mindenki vonzódott hozzá: most kelle a béke császárának szerető népétől megválnia.2) Az újra épült város fölavatásának emlékére tartott színjátékok utolsó napja volt. A nép fölötte vidáman üd’) Siet Tit. c. 8. — a) Suet Tit. c. 8. 9. Dió Cass. 66. c. 19. 10. Titus halála.
