Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
43 zott és járt-kelt majd a hegyen, majd a síkságon körűi (füstoszlopok), majd a városokban nappal és éjjel. Erre nyomasztó hőség keletkezett és ismétlődve heves földrengés, úgy hogy az egész síkság ingó mozgásba esett és a, hegycsúcsok ugráltak. Ezzel iszonyú, dörgéshez hasonló rengés vala összekötve. A tenger forrt, az ég megdördűlt és egyszerre oly borzasztóan kezdett recsegni, mintha hegyek omlottak volna össze. Először iszonyatos hegytömegek repültek a hegytetőkön is keresztül, azután tűztömeg keletkezett és füstös felhő, mely az eget elhomályosította és a napot, mint valamely fogyatkozás idején, látatlanná tette. Ej leve a nappalból, a világosságból sötétség. Aggodalmukban gigászokat és szörnyeket láttak az emberek. Némelyek, azon hitben, hogy az egész világ a régi chaoszba vész, avagy tűzbe omlik össze, házaikból az utczára: mások kívülről a házakba menekülőnek. Némelyek megrémülve tengerről a szárazra, mások szárazról a tengerre siettek; mindenki azt gondolta, hogy biztosabb másutt, mint ott, a hol vala. Ez alatt mérhetetlen hamútömeget hajtott szót a szól, mely a szárazföldet, tengert és levegőt eltöltötte. Halak a tengerben, madarak a légben kivesztek tőle. Két nagy város, Hercu- lanum és Pompeii, míg a nép a színházban időzött, vala elborítva. “ Hihetőbben mint Plinius, ki maga élte át és látta, szemlélhetőbben, mint Dió Cassius, alig lehetne leírni az egészet. Azért szólaltattam meg magokat a forrásokat. Ama három város elpusztulása óta sok évszáz múlt el, míg ismét kiásattak. Herculanum 1709. Pompeii 1721- ben, Stabiüból csak csekély nyomok vannak. Mindazáltal mindegyik jelentékeny a római nép raüveltségtörténetére nézve, főleg pedig Pompeii. Ez utóbbinak utczáin keresz- tűl-kasúl járhatunk, házaiba bemehetünk s emlékeit a fénylő nap sugaraiban szemlélhetjük. Pompeii egy tűzvész után lakóitól elhagyatott városként tűnik fel, melyet a képzelem benépesíthet. A hajdankor e két városa a sors csodálatos hatalmát őrizte meg egészében. Az élet friss ereje s a szorgoskodó nép élénk közlekedése oly távol volt még gondolatban is a pusztulás- és enyészettől, hogy ama végzetes napon az amphitheatrum nagy közönséggel volt tele. — Mily hamar elvágja Parca az élet fonalát; mily gyorsan
