Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1888
15 len kedvezett is neki; talált egyet János főpap sírjánál; itt a külső földsáncz alacsonyabb és a második nem volt összefüggő: az új város kevésbé lakott részein ugyanis az erődítési munkálatokat elhanyagolták. Titus most ide nehéz lőszereket és nyilakat rendelt, s az utászok — ha szabad e kifejezéssel élni — a katonák tüzelése alatt dolgoztak a földsánczokon és ostrom-fedeleken, melyekben a faltörő kosoknak az ő borzasztó tevékenységüket kelle kifejteniük. Midőn bárom helyről hallották a félelmes csattogásokat, keserves jajgatás hangzott fel a városban. A közös veszély láttára még a lázadók is közös védelemről gondoskodtak; megszállták a falakat, tüzes üszköket szórtak a védmüvekre és szüntelen nyílzáport azokra, kik a faltörő- ket mozgásba hozták.1) Másfelől azonban Titus is résen volt. A munkásokat folyton segítette, a szükségeseket mindenütt elrendelte s vigyázó, éles tekintetével a legádázabb csatazaj közben is osztotta parancsait. A zsidók minden reményüket a véd- művek felgyujtására épiték. Az ostrom 15-ik napján, május első napjaiban pusztáit el az első fal, és Titus most táborát az első és második erődítési vonal közeire helyezte át. A csaták folyvást tartottak. „A római erőt tapasztalással egyesített: a zsidók a félelem által öregbített merészséget és a nálok sajátos kitartást a szerencsétlenségben. Ehhez járult az utóbbiaknál még a remény is a menekülésre: az előbbieknél a gyors győzelemre.“ Az élet, szabadság, vallás, az ember legfőbb javai valának azok, melyekért e nép szent lelkesülésében küzdött. Csoda-e, ha bátrabbak voltak az oroszlánoknál, okosabbak a kígyóknál.2) Mindkét részen résen voltak éjjel-nappal. A zsidók leginkább tisztelték és félték Simont, kihez alattvalói any- nyira ragaszkodtak, hogy parancsára fegyveres kézzel mindenre készen voltak. A rómaiakat vitézségre ösztönzé a megszokott győzelem, a folytonos fegyvergyakorlatok, a birodalom nagysága: mindenek előtt azonban Titus személyisége, ki mindenütt szemeik előtt volt. Titus személyes vitézségével, vonzó szeretetreméltóságával, alakjának szépsége s szemeinek tüzével mindenkit magához csatolt. De * 7 ‘) Flav. Joseph. V. c. 3—6. Dió Cass. 66. c. 4. — 2) Flav. Joseph. V. c. 7. 1—4. Dió Cass. 66. c. 5. Suet. Tit. c. 5.
