Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
51 talmazni; mit a magyarok, bár török segélylyel, a németektől visszafoglalnak, az kezükön marad; a porta a magyarok befoglalásával köt békét; a magyarok követeit a portán olyan tisztességgel fogadják, mint a fejedelmekéit; Magyarország évenkint 40.000 tallér adót fog a portának fizetni stb. Mielőtt az ügyek ilyetén állása nyilvánossá lett volna, Thököly 1682. május 18-án magyar lovasok és német gyalogosok kíséretében visszatért Kapósra; június 15-én pedig fényesen megtartotta menyegzőjét Rákóczy özvegyével Zrínyi Ilonával Munkácson. Thököly Imre és Zrínyi Ilona. Ez az idő, ez a helyzet, ez a lépés viselte magában Thököly és az első bujdosók sorsának magvát. Ma is repeső örömérzettel képzeljük vissza a költő emlékein e nagy esemény sok szép reményét; de annál nagyobb a fájdalom érzete, mely- lyel olvassuk szomorú történetüket. Mert mindenre volt remény— és minden elveszett: csak egy maradt meg örök-fényű emlékül, szivünk-lelkünk nagy büszkeségéül, a magyar asszony észményi képe: Zrínyi Ilona, a szentlelkű II. Rákóczy Ferencz édes anyja. „Magyarország legnagyobb asszonya: a fölmagasztosult lelkek, nemes szivek, a legdicsőbb honleányok, leghívebb hitvestársak, legszeretőbb anyák, a gyönge nőben legszilárdabb jellem, legszentebb önfeláldozás csodálatra méltó eszményképe: Zrínyi Ilona.“ (Th. K.) Örömmel és avval az óhajtással idézem tovább Th. K. szivet-lelket magával ragadó megemlékezését, hogy minden szava, minden gondolata kitörölhetetlenül bevésődjék minden hű magyar utód leikébe: „Van-e nő, kit a végzet boldogtalanabb és mégis oly fónséges szerepre választott volna ki, mint téged? És van-e nő, ki szenvedéseit oly hősies elszántsággal, oly megdicsőült szellemi nagysággal bírta volna tűrni? Van-e nő, kinek lelkét annyi súlyos megpróbáltatás meg ne törte — s hitét kétségbeeséssé, Istenben való határtalan bizodalomból és megnyugvásból eredő vidorságát búbánatos komorsággá ne változtatta volna? . . . Sokat szenvedtél, sokat áldoztál, többet mint bármely magyar hölgy, — de vala nagy vigasztalásod, fényes kárpótlásod is; mert volt-e valaha magyar anyának nemesebb fia, mint tenéked, Magyarország legnemesebb asszonya ? .. . ' Százszor boldog te, a ki, midőn a sors s a férjedhez való hűség férfiszerepre kényszerítenek, tieid közt akkor sem szűntél meg nő lenni. A legmagasztosabb honszeretet s az ereidben lángoló Zrinyi-vér heve hőssé birának varázsolni: de a kemény pánczél nem tőn rideggé; te a kardok
