Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1886
29 „Isten verje, Veszszen feje, O Nagyságának!! Közbe a többi vezérről sem feledkezik meg, előfordul a versben Zákány István, Petrőczy István és Kende Gábor neve is. Az erőszakosság. Az 1672-iki fölkelés elfojtása után a főpapok és különösen a jezsuiták igazolását^átták a protestáns üldözés jogos voltának, Lobkovicz és minisztertársai peSig elérkezettnek látták az időt, hogy Magyarországot régi alkotmányos szabadságától megfoszszák. Sikerült is nekik „az ország bajainak orvoslása, a zavarok gyökeres kiirtása, a nemzet engedelmességre bírása végett“ eltörülni a nádori és kir. helytartói tiszt nevét és hatóságát s 1673. február 27-én Ampringen János Gáspárt, a német rend nagymesterét, Magyarország teljhatalmú kormányzójává kineveztetni. És elkezdődött országszerte a haszonleső erőszak vagy egy szóval a rablás uralma: kivégzések, számkivetések, jószágelkobzások csekély ok miatt, sőt minden ok nélkül is. „A nagy gonddal szilogatott vallási fanatizmus és politikai villongás a nemzetet két pártra osztotta“; kurucz és labancz kárörvendve nézte egymás pusztulását. Volt is mit látniok. Ampringen a nemest és nem-nemest egyaránt tűrhetetlen adókkal terhelé, az accisákat kíméletlen szigorral szedeté. A német tábornokok, különösen a véres emlékezetű Kobb, „a bujdosókra formaszerinti vadászatot intézének, az elfogottakat karóba vonatták, kerékbe törették s a halál más kínos nemeivel végeztették ki. A jezsuita Korneli diadalörömmel számlálja el gr. Volkra, a szepesi kamara elnöke, jezsuitáinak és dragonyosainak vitézkedéseit a felvidéki protestánsok üldözésében. Mi lehetett ilyeneknek legközvetetlenebb eredménye, mint a visszahatás: busásan torolni meg minden bántalmat, jogtalanságot? Csakhogy az igy fejlett vallási vakbuzgóságnak és gyűlölködő felekezeti versenygésnek sem a jezsuiták térítői buzgalma, sem a fenyegetések és erőszak nem vethettek véget, sem a protestánsoknak nem lehetett azokat a maguk czéljaira alkalmasan felhasználni. A hatalom az utóbbiak papjait és tanítóit törvény elé idézte 1673. szept. 25-ére Pozsonyba, azon kijelentéssel, hogy „akár jelenjenek meg, akár nem, a törvényszék a vádló keresete szerint törvényt látand. “ Vád volt elég, hogy az önkény halálra ítélje mind a 33-at, kik megjelentek. De Leopold felségi kegye oda módosította az ítéletet, hogy életük, sőt szabadságuk is sértetlen marad, az országban is benmaradhatnak, ha lelkészi és tanítói hivatalukról örökre lemondanak s nemcsak hűségben maradnak, hanem azokat is, kik a lázadásról gyanúsak, feljelentik a kormánynak. A kik erre nem hajlottak, hanem készebbek voltak a másik
