Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
33 gyűlt tanács háláját fogadá, Metellus pedig és Caesar hivatalaiktól felfüggesztettek: miután Cato föllépésével megakadályozta formai letételüket Plutarchos (Cato min. 29.) ez utóbbiról tudósit, Svetonius ellenben (Caes. 16.) azt állitja, hogy mindketten eltávolíttattak hivatalaikból. A látszólagos ellenmondás megoldására elfogadhatjuk Mommsen említett véleményét a hivatalaiktól való felfüggesztést. Ezen határozat után haragosan rohant Metellus a curiából ki, összehívta a népet a fórumra, beszédet tartott hozzá, melyben sok gyűlöletest mondott Catóra, a kinek zsarnoksága és Pompejus elleni összeesküvése elöl kell — szerinte — menekülnie; de Róma is — úgymond — nemsokára az imperator (P.) elleni magaviseletét megbánja. Ilyes fenyegetésekkel hagyá' el Rómát, visszatérvén Ázsiába, hogy fáradozása szerencsétlen eredményét elpanaszolja annak, a ki őt küldötte volt. A tanács győzött, de a történtek következtében még veszedelmesebb helyzetbe jutott Pompejussal, ki a sikertelenségbe való visszaeséstől meg nem menthette volna magát, hacsak Caesar nem jön jókor védelmére. Ő segedelmével lekötelező Pompejust, ki — Caesar nagy örömére — nem volt képes az indítványt keresztülvinni. S Caesar csakhamar kezde szolgálatkész közbenjáróból hasonló jogú szövetségesként szerepelni. Catónak, mint néptribunnak, további működéséről azt tudjuk, hogy társával, Lucius Máriusszal egyetértve, törvényt hoztak a mind gyakrabbá váló diadalmenetek megnehezítésére és azok méltóságának fentartására: büntetéssel fenyegetvén minden főhadvezért, ha a levert ellenség számáról vagy az elveszett polgárokról hazug jelentést mernének küldeni a tanácsnak ; egyszersmind jelentéseik igaz voltáról Rómába való belépésök alkalmával a quaestor előtt kelle megesküdniük. Egy régi törvény szerint a hadvezérnek egy csatában 5000 főnyi ellenséget kelle legyőznie, s ekkor a diadalmenetre igényt tarthatott. E közben az optimatáknak Caesarral való czivódásai folyton tartottak. Felfüggesztése után néhány nap múlva a nép kényszeritette a tanácsot, hogy minden jogot visszaadjon neki. Hiába kisérlették meg ez alkalommal az ismét erőszakoskodni kezdett praetort még a catilinai összeesküvés vizsgálatába is bebonyolitani. Mert a mint ellenségei a tanácsban vádjaikkal megrohanák, és az ülés a rendesnél tovább tartott: a curia előtt összegyűlt nép hangos fenyegetései hatoltak oda be. A nép ugyanis féltvén Caesart, viharos lármával követeié ki. E követelés az elkeseredett optimaták füleihez jutván, intésképen hatott s szándékaik megfontolására tereié vissza őket. A tanács rémülettel vévé észre, hová jutott hatalma, mióta Cicero csapatai nem veszik körűi, s mióta hatalmas párt nem védi Caesar ellen. Mindennek, a mit csak az optimaták kezdeményezőnek, útjában állott Caesar; a honnan egyszersmind kitűnt
