Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
29 nyagoltuk. Ezek a kis államot nemcsak szerencsés hadviselés által tették oly nagygyá, hanem különösen az által, hogy otthon tevékenyek, künn igazságosak, tanácskozásnál szabadelvűek voltak és semmi bűnnek nem hódoltak. A mostani korszellemnél nem csoda, ha az uravesztett államot megtámadják. De áttérek a dologhoz. A legnemesebb származású polgárok összeesküdtek, hogy szülővárosukat fölgyújtják. S mivel saját erejükben nem bíztak, a gallokat, halálos ellenségeinket, háborúra szólították föl. Ti pedig még mindig késedelmeztek abban, mit tegyetek azon ellenséggel, a kit a város falain belül elfogtak? A helyzet valóban igen veszedelmes; de ti, úgy látszik, egyik a másikra várakoztok és semmitől se féltek, hanem teljes bizalommal a halhatatlan istenekre néztek, a kik a római államot a legnagyobb veszélyekből már oly gyakran megmentették. Hát nem tudjátok, hogy csak okos tanakodás és gyors cselekvés által nyerjük meg az istenek segítségét ? Az ösz- szeesküdteket kímélni nemcsak veszedelmes városunkra nézve, hanem egészen ellenkezik is őseink szigorával. T. Manlius Torquatus consúl a latinok ellen viselt háborúban fiát ölette meg; mível ez atyja parancsának nem engedelmeskedett, s az ellenséggel harczolt, féktelen vitézségéért halállal lakolt. Van ugyan mérték a büntetésben és boszúlásban, de ezen emberek bizonyára nem érdemlik meg, hogy őket kíméljétek; mert e kegyetlen hazaárúlóknak egyéb élete sem ellenkezik gonosztetteikkel. A dolog ilyetén állásánál nem szabad sokáig késedelmeznünk; mert hígyétek el, mindenünnen körűi vágyónk véve, semmit sem határozhatunk s nem intézkedhetünk a nélkül, hogy azt Catilina meg ne tudná, a ki seregével nyakunkon űl. Azért sietnetek kell s a gonosz polgárokon, kik a rájok bizonyult gaztettet bevallották, hogy polgártársaik ellen gyilkolást, és gyújtogatást terveztek, őseink szokása szerint a halálbüntetést kell végrehajtanotok.“ — E beszédet az ismét fölbátorodott senatus hangos helyesléssel fogadé. Ez döntötte el az elfogottak sorsát. A többség Cato indítványa mellett szavazott, mely határozattá emeltetvén, benne egyszersmind — Cato kívánságára — Cicero érdemei fölemlittettek. Caesar csak életveszélynél távozhatott a felindúlt tömegen keresztül; míg Catót majdnem az egész senatus kisérte hazáig. Az ítélet még a következő éj előtt P. Lentulus, C. Cethegus, L. Statilius, P. Gabinius és M. Caeparius összees- kűdteken a börtön amaz irtózatos helyén, melyet „Tullianum“-nak neveztek, végre is hajtatott, s nemsokára az ünnepelt consul adá tudtára az aggódva várakozó népnek, hogy a foglyok csak „éltek“. A város ismét biztonságba érezte magát. S a polgárok hangos örömüket nyilvánították Cato előtt, midőn nemsokára a népgyűlésben Cicerót „a haza atyjá“- nak nevezte. — Cato érdemét maga Cicero is elismeri, egyik beszédében
