Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
27 többi gonosz és pártoskodó polgárt övéi által megölette ? De ő nemsokára halálra hurczoltatta azokat is, a kik Damasippus ki végeztetésének örültek, s a vérontásnak nem szakadt eló'bb vége, míg Sulla czinkosai kincsekkel meg nem teltek. Ilyesmitől ugyan M. Tullius Cicerónál nem kell félnünk, de nem történhetik-e ez más időben más consul alatt? Ki fog az öldöklésnek határt szabni; ki fogja a dűhösséget mérsékelni? Annál inkább kell tehát őseink példáját követnünk, a kik épen ilyen visz- szaélés elhárítása czéljából ama kegyetlen régi törvényt eltörölték, melynél fogva szokásban volt polgárokat is megvesszőztetni és elitélteket halállal büntetni. S így én nem arra szavazok, hogy az összeesküvőket az őrizet alól elbocsássuk, hanem, hogy vagyonukat elkobozzuk s őket erős municipiumokban fogva tartsuk, s hogy a senatus mindenkit a haza ellenségének nyilvánítson, a ki ügyöket a tanácsban előterjesztené, vagy érdekükben a néppel alkudozni akarna.“ Jelentékeny hatást tett e beszéd a senatorokra, föltárván eljárásuk veszélyeit és felelősségét. A senatus nagy része Caesar véleményét pártolá, s Cicerónak ékesszólása, a ki e tanácsgyűlésben negyedik beszédjét mondotta el Catilina ellen, alig győzött volna, ha javaslata mellett egy férfiú nem szól, a kinek valóban római érzülete honfitársaira mindig nagy hatást tett. S ez Cato vala. Tiberius Claudius Nero, Tiberius császár nagy- atyja, az egész pert addig akará halasztatni, míg Catilina is legyőzetett, hogy ügyét nyugodtan lehessen tárgyalni. Mind aggasztóbb helyzetbe jutottak azok, a kik a halálbüntetésre szavaztak, úgyannyira, hogy Silanus végre gyávaságában nem szégyenlette kijelenteni, miszerint ő a legsúlyosabb büntetés alatt nem a halált, hanem a börtönt gondolta. Erre Cato az újonan választott néptribun a nélkül, hogy saját biztonságát a legke- vésbbé is figyelembe vette volna, félelem nélkül emelkedett fel; dicsérte a consul beszédjét és eljárását, hangoztatta sógora Silanus ingatagságát s azután neki esett Caesarnak, hogy nemzeti szánakozás ürügye alatt lerombolja az államot, félelem és rettegésben tartja a tanácsot: pedig magának is örvendenie kellene, ha gyanútlanúl menekedhetik a perből; minthogy a közös ellenséget merészen és nyíltan igyekszik megmenteni: míg a romlás szélén lebegő haza könyörületére hiába számit; felhozza továbbá, hogy sokkal inkább megsíratja azokat, a kik azt sem érdemelték meg, hogy születtek: sajnálván őket, ha haláluk által a várost az öldöklés- és veszélyektől biztosságba helyezhetik. Ez kivonatos tartalma Cato beszédjének, melyet Plutarchos valódinak és a titkos írás által egyedül megőr- zöttnek tart. Sallustius más szavakat ad Cato szájába, melyek főpontjai ámbár nem egészen egyeznek meg Plutarchoséival, azokkal azonban épen nem ellenkeznek. Az egész beszéd sokkal általánosabb, Cicero dicsérete s Silanus megrovása elmaradt belőle, a Caesar elleni vád pedig gyengéd s
