Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1885
97 irodalmi termékkel. Caesar elleniratának, mely összhangzólag „Anti-Cato“ czímen idéztetik, meglehetősen terjedelmesnek kellett lennie, minthogy Suetonius I. c. szerint két könyvből állott: „Et de Analógia libros duos et Anticatones totidem.“ Sehol. Juvenal. Sat. VI. 337. „Libros duos famosissimos in vitám Catonis edidit, quos Anticatones scripsit;“ Mar- cianus Capella V. §. 568. „Ut Catonem Tullius laudans et duobus volu- minibus Caesar accusans.“ Juvenal. Sat. VI. 335. „Sunt duó Caesaris Anticatones.“ Mielőtt azonban az írat tartalmának és előadási módjának közelebbi vizsgálásába bocsátkoznánk, állítsuk csak össze és értelmezzük a három kis töredéket, melyeket arról szószerint kaptunk, bár azokat csak a későbbi vizsgálódás alkalmával értékesíthetjük. Az első töredéket Priscianus négyszer használja mint példát; lib. IV. col. 694, 717; lib. VII. c. 740; lib. XIII. c. 960, és igy hangzik: „Uno enim excepto, quem alius módi atque omnis natura finxit, suos quisque habet caros.“ A mondat értemé- nye világos; az unus, ki minden más embertől kivételt képez, természetesen Cato; és a vádolásra ok, hogy övéit nem szerette, bizonyára nejének Marciénak Hortensiushoz való eltávozása vala, a mely esemény fölött Caesar valójában gúnyolódott. — A második hely, tulajdonképen egy töredék szálkája, Gelliusnál maradt fenn Noét. Attic. IV. 16. „Gajus etiam Caesar, gravis auctor linguae latinae, in Anticatone: Unius, inquit, arrogantiae, superbiae, dominatuque.“ Összehasonlítva ezzel Plut. Cat. min. 44. xoü$ 8’áXkoug skÓTcrjaev ő Káxwv, y.at cpS-óvov sa/sv xnb xoúxoo rcXefaxov, w; ßouArj; y.yl S'.xaaxnjpíou xal áp'/óvxwv Súvag'.v aOxíp rspíüotrjcág.evog, csakugyan lehetséges, hogy Caesar a nagy befolyást, melyet Cato, mint praetor, szemé- yisége által mindenkire gyakorolt, benne arrogantia-ra, superbia-ra és do- minatus-ra csavarta; innen van Plutarchos elbeszéléséhez is e megjegyzés, melyhez azonban bízvást hozzáadhatjuk: „séd verba illa a Gellio allata eiusmodi sunt, nihil ut equidem certi de iis pronunciare audeamus.“ — A harmadik töredék Plinius egy levelébe foglalva jutott el hozzánk. Ep. III. 12. „C. Plinius Catilio suo S. — Veniam ad coenam; séd iám nunc paciscor, sit expedita, sit parca; Socraticis tantum sermonibus abundet; in his quoque teneat módúm. Erant officia antelucana, in quae incidere impune ne Catoni quidem licuit, quem tarnen C. Caesar ita reprehendit, ut landet. Seribit enim: „Eos, quibus obvius fuerat, cum caput ebrii re- texissent, erubuisse," deinde adiieit: „putares, non ab illis Catonem, séd illos a Catone deprehensos.“ Potuitne plus auctoritatis tribui Catoni, quam si ebrius quoque tarn venerabilis erat ? Nostrae tarnen coenae ut apparátus et impendii, sic temporis modus constet. Neque enim ii sumus, quos vituperare ne inimici quidem possint, nisi ut simul laudent. Vale.“ Ez tehát a forrás, melyből Cato ittasságának gyanúja eredett. 7
