Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

legkevésbbé sem ingathatott meg; sőt barátaival szemben épen ezek majdnem félénkké és csüggedtté tevék őt. 0 ugyan soha sem töre­kedett hiú tisztelet után: félt azonban, hogy most az emberek majd máskép Ítélik meg. Rossz sejtelme nem maradt egészen teljesűletle- nül. Egy napon két barátja jelent meg nála: Martialis és Juvenalis, kik közöl egyik—úgy látszik •—épen csak azért jött, hogy szemre­hányással illesse őt. — Üdvözölve légy Quintilianus, a nemes császárnak barátja! kezdé Juvenalis. — Engedd meg, hogy szerencsét kívánjak új méltóságodhoz! folytatá Martialis. — Azért jöttetek, hogy gúnyolódjatok? Ilyképen barátságtok zavarba ejthet, szóla Quintilianus.-—■ Ne zavarodjál meg! Mi is épen a te őszinte nyíltságodon és büszkeségeden zavarodunk meg; válaszolá Juvenalis. — Talán valamely vétséget követtem el ? kérdé Quintilianus. — Nem tudom — úgymond Juvenalis — vájjon vétséget követ-e el az, a ki a gonoszságot erénynek mondja s a ki igazság helyett ellenkezőt hirdet? — Én nyíltan elismerem, hogy úgy gondolkodom mint bará­tom. Röviden és hidegen én is tisztelegtem Domitianus előtt, ne­hogy ok nélkül gyanúsítson és üldözzön, egészité ki a mondottakat Martialis. — A hallgatás a legjobb és legtisztességesebb fegyver ily szo­morú időkben, folytatá Juvenalis. — Oh a hallgatás igen gyakran eszköz a zsarnok felingerlé­sére és önmagunk elvesztésére ! igazítá helyre Quintilianus. — De a consuli méltóság — úgymond Juvenalis — melylyel Do­mitianus kitüntetett, inkább ad okot gyanúra. Quintililianus erre igy felelt: — Soha, még csak legkevésbbé sem gyaníthattam n császárral, hogy engem kegyeivel ékesítsen a világ előtt. Hivatalos kötelességemet Do­mitianus nővére fiainak és saját leányának oktatásával férfiasán vé­geztem s egy pillanatra sem maradtam hűtelen meggyőződésemhez. A fiúknak nem hízelegtem; nyíltan társalogtam velők; a jó uralko­dó képét tártam élénken szemeik elé. De egyszersmind azt is kije­lenthetem előttetek, hogy én az államviszonyokat, a császár magán dolgait és tetteit soha sem korholtam, soha sem gyanúsítottam, soha sem gyaláztam: én csak a nevelés-oktatás munkájának éltem. Ilyen időkben a bölcseség és ildom vezesse az embert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom