Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1882

34

— A római házi élet régi varázsló bájából sokat veszített, monda Plinius. A gúnyolódó korszellem, miután lerontotta az oltárt, a szülők ellen fordult, és kitörülve szótárából a tekintély szót, nevetségessé tette az aggkor gyengeségeit.

— Valóban, viszonzá Quintilianus, bomlik a család, mint az oldott kéve. A vér kezd vízzé válni. A pelyhes madárnak szűk lesz az ősi fészek, és kirepül, mielőtt szárnyai volnának. E szomorú helyzet elmaradhatatlan következménye azon házi nevelésnek, mely mint a haladás idétlen szüleménye, mindinkább terjed. A tekintély hanyatlásának nem utolsó oka a szülői kötelességek elhanyagolása. Már pedig tekintély s felsőbbség nélkül család ép oly kevéssé állhat fenn, mint az állam.

— Az aggkor iránti tiszteletlenség, válaszolá Plinius, bizonyos jele a nép elkorcsosúlásának. Már Hesiodos a szülők iránti hálátlanságot gonosz idők előjelének nevezé. A görögök hanyatlását ugyan mi siettette inkább, mint az ifjúság féktelensége. Igaza van Aristopha- nesnek, midőn ennek okát a szülő- és hazaszeretet hiányában keresi.

— Mily különbség! kiálta fel Quintilianus, az antik idők és Nero kora között. Nero császár anyját öli meg, s a senatus a néppel együtt köszönetét szavaz neki: mig a régiek templomot emelnek a gyermeki szeretet tiszteletére; szobáik falára aggatják Aeneas, a dardanusok vezérének képét, ki, midőn Trója lángban állt, élemedett atyját Anchisest vállaira emelvén, a veszélyből kimentette, ügy fogom én gyermekemet vezetni, hogy maga fölött érezze a tekintély oltalmazó szárnyait. Meggyőződésem, hogy a római család az ősök tiszteletén alapúi.

E közben egy fiú lépett be Quintilianushoz, az „ücta populi Romani diurna“ ez. újságlapot nyújtván neki. Ez átadá azt Pliniusnak, ki nemsokára — komoly olvasás közben — a fölötti boszankodásának adott kifejezést, hogy az egész lap Vespasianus iránti hízelgéssel s alakoskodó kétszínűséggel van tele.

— Valóban, s a legtöbbször merényletek fölsorolásával, gyilkolások- és aljasságokkal töltik meg! — egészítő ki Quintilianus.

Ezután Quintilianus kifejtette ezeknek veszélyességét s rossz hatását a népre; majd amaz emberek fölötti sajnálatát nyilvánítá, kik effélékben mulatságot találnak: okául rajzolván Nero és Caligula korszakát, melyben az embertelenség munkája megkezdetett s tovább terjedt. Ama korszak maradványaiúl tekintő az efféle nyilvánulásokat.

Plinius egyetértett mestere megjegyzéseivel. Mivel pedig még sürgős dolga volt Rómában, a legszivélyesebb módon vett búcsút Quintilianus családjától.