Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1881
28 Abesszíniában látjuk. Egy értesítést hagyott ránk az általa bejárt kevés földről, de a Nílus forrásairól semmi újat sem említ. 1701 -1768-ig’ terjedő évtizedek alatt többen gyarapították Egyptom, Nubia és Abesszíniára vonatkozó ismereteinket, névszerint: Krump Tivadar, Tunistól Alexan- drián át Siut-ig, innen Dongolán át Senaár-ig utazott, Du Boule Egyptómban és a libyai sivatagon, míg Lucas Pál Egyptom, Nubia és Abessziniábau, Norden Frigy es pedig egész Nubiáig utaztak. A legtanultabb és legrokonszenvesebb utazók egyike James Bruce of Kinnaird a Nilus mesés forrásainak kifiir- készését tűzte ki magának feladatúi. Miután Európa nagy részét, Berberia partvidékeit s Syriát bejárta, az arab nyelvet s csillagjós tudományt sajátjává tette volna, 1768-ban a féltékenyen elzárt Egyptomba hatolt, hol csillagjósnak adván ki magát, szives fogadtatásra talált. Akkor felhajózván a Níluson, Nubián át a polgári háborúk által dúlt Abesszíniába ment, s daczára az akadályoknak, elérte útjának czélját, a mennyiben a kék Nilus forrásaihoz ért, hol igy kiált fel: „Végre tehát azon helyen vagyok, mely háromezer évnél tovább fárasztotta minden régi és újabb népek szellemét, értelmét és bátorságát. Királyok hadseregek élén kísértették meg ezt fölfedezni s hadjárataik csak az áldozatok nagy számáról nevezetesek. A fejedelmek sok századon át liirt, gazdagságot, megtiszteltetést ígértek alattvalóik mi- riádjainak s mégis egy sem akadt, ki tiulvágyukat kielégíteni, az emberi nemet annyi ideig szenvedett sérelmeiért megboszulni, s a földirati tudományt egy oly annyira óhajtott fölfedezéssel gazdagítani képes lett volna.“ Megjegyzendő, hogy a régi földrajzirók a kék Nílust tartották a főfolyamnak, és innen gondolta Bruce is, hogy a Nilus eredetét forrásaival együtt fölfedezte. Ezen út, melyet ő saját költségén, egyedül tudományos czélból tett meg, mert mindenütt pontos csillagászati észleleteket vitt véghez, becsületére válik; de a leírásban használt könnyelmű és felfuvalkodott hang s a regényes kalandok, melyekkel na-