Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1880

36 fiú, ki a vészszel küzd, — rátok, szülőkre is alkalmazható; s legyetek meggyőződve, hogy azon diadal érzete, melyet ekkép gyermekeitek szíve fölött kiküzdötök, annyival nagyobb, ne­mesebb és boldogítóbb leszen, mint Veturidé volt Coriolanus fölött, a mennyivel felülmúlta azét hőslelkű cselekvéstek; mert nemcsak útját állottátok a bűnnek, tévedésnek, hanem gyer­meketeket is megmentettétek a hazának, tinmagatoknak. De, hogy a szülők ily válságos küzdelmektől gyerme­keiket megóvhassák, nemcsak önmagoknak és környezetük­nek kell eltávolítaniok mindent, mi gyermeküket közvetve vagy közvetetlenűl ily válságos helyzetbe sodorhatná; hanem oly positiv eszközökről is gondoskodnak, melyek teljesen alkalmasak arra, hogy őt a neki adandó férfias és erővel teljes nevelés körén belül feltartóztathattlanúl vezessék a keresztény nagykorúság útján Már a középiskola felsőbb orsztályaiban kettőztetett fi­gyelemmel kellett kísérniük a szülőknek gyermekök lépteit, szellemi s erkölcsi fejlődését s azon lenniök, hogy az iskola és convictus által adott nevelést maguk részéről is tehetsé­gükhöz képest elősegítsék, és pedig mind az erkölcsi önálló­sodás, mind a tanúlmányok útján való szellemi kialakúlás te­kintetében. Annál inkább kötelességükben áll ez akkor, midőn a már-már fiatalember számba lépő ifjú a magasb, a pálya- választásra előkészítő tanúlmányokhoz fog s ezzel egyszers­mind az élettel, a társadalommal, mint utólsó nevelő factor- ral közelebbi érintkezésbe lép. A szabadság, mely jól használva annyi nemes tettnek, eredménynek szokott szülője lenni, azon ifjúra nézve, ki ed­dig szigorúbb felügyelet állott, fájdalom, nálunk nem kevés visszaélésre csábíthatja a fiatalembert; fókép ha meggondol­juk, hogy míg társadalmunkban nagyon sok a léhaságra vonzó erő, alkalom, másrészt oly benlakó intézetekkel sem rendel­kezünk, milyenek a párizsi, angersi, lillet, lőweni sat. katho- likus főiskolák mellett az iskolát és életet mintegy áthidalva az ifjút erkölcsi jellemmé kialakúlásában s a komoly munka megszokásában elősegítik. Pedig hogy mily szükségesek volnának ily intézetek, csak az tagadhatja, ki belátni nem akarja, hogy az a szabadság, mely a fiatalember előtt a középiskolai tanúlmányaival kap­

Next

/
Oldalképek
Tartalom