Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1877
26 kor, egyediség, kedélyvilági dispositio’, hangulat stb. szerint különféleképpen módosul. — A mi engem gyönyörködtet, sőt magas lelkesedésbe hoz, az mást — az aesth. élvezet első föltételei mellett is — hidegen hagyhat. — Ha szivünk úgy tele van bizonyos, ránk nézve ki- pótolhatlan veszteség fájdalmával, hogy az egész lényünk fölött uralkodik; ha értelmünket annyira foglalkodtatja valamely magasabb szabású, pl. metaphysikai probléma, hogy csak abban és annak élünk egyedül, hogy azon kívül számunkra a világ még legfenségesebb alakjaival is csak holt elemek aggregátuma; ha akaraterőnket valamely czél szolgálatába annyira beerőszakoltuk, hogy azon kívül ténykedésünknek nincs más iránya: akkor a fenséges (sem alanyi, sem tárgyi) ránk nézve nem létezik. A ki a fenségesben gyönyörködni kíván, annak egész lényét osztatlanul kell kitárni a fenséges hatásának befogadására. — A fenséges tárgynak megfelelő fenséges érzelmek csak akkor támadnak bennünk, midőn psychi- kai világunk s a külső physikai világ között béke, harmónia van. — A ki a mennydörgésben, viharban, a hulllá- mok őrült harczában az emberi lét föltételeinek fenyegetését látja, annál csak a félelem uralkodó, mely nem engedi a fenséges érzelmet keltő képzeteket a tudatba bejutni, sem a már megalakultakat érvényesülni. Vemet franczia festőművészről mondják, hogy egy tengeri vihar alkalmával a hajó árboczára kötteté magát, s mig a hajónép alant jajveszékelt, ő egész kéjjel gyönyörködött a természet erőinek fenséges játékában. — Itt a természet és Vemet nem álltak egymással szemben hadi lábon. De nemcsak a félelem, a külső és belső lét harmóniájának hiánya, hanem az értelmi elemzés is akadálya a fenséges érzelem megalakulásának. — Egy goth templom —• remek, ha kalmár lélekkel közeledünk feléje , közönséges épületté törpül, melyben lelkünk nem tudja fölfedezni a fenség eszméjének megkövült érzéki formáját. — Ha megismerkedünk az építmény tervrajzával, az apróbb részle • tekkel, anyagával, a munkás kezek számával, a ráfordított ezrekkel stb. mérték van kezünkben, mely által a meg-