Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1877

í>

fát, mely magában meg ran határozta "). Nemcsak mi gondoljuk (a fenségben nyilatkozó) végtelent, hanem a végtelenség realizálja magát (érzékileg felfogható alakot ölt), s éppen ennek szemlélete az, mi lelkünket a régesség korlátái közül kiragadja. Emelkedett lelkünk csak riszhangja annak, a mi lárgylag úgy is meg ran. IU). — A fenséges tehát oly megjelenülési alakja a szépnek, mely a rabságnak (a szabadság tagadásának) lánczait összetörvén, úgy valósítja a szépet, hogy a benne rejlő végtelenség ismerő- tehetségünk előtt tárgygyá lesz. A fenségesen nagy a benne nyilatkozó eszme végtelensége által hatalmát túlterjeszti a tér és idő által vont sánezokon, lerontja a válaszfalakat, melyeket rang, pénz az emberek közé emelt, megszünteti az élet és akaraterő különleges megnyilatkozásait, mindent a végtelenség hatalma által teremtett egységbe von össze, mindenütt a szabadságot juttatja érvényre. 1') Az eszmei elem hatalmát még élesebben rajzolja Vi- sclicr Theodor, midőn az eszmét az alakkal való erőszakos küzdelmében akarván bemutatni, egyebek között igv nyilatkozik : Die Idee misst sich aus der ruhiger Einheit mit dem Gebilde los. greift über dieses hinaus, und hüllt ihm als dem Endlichen ihre l’/icndlichkeit entgegen.

íme az eszmei elem hatalma mindenütt az érzéki (az alaki) elemmel szemben.

Honi philosophusaink és aethetikusaink közül a vitatott tétel bcigazolására alkalmas észrevételeket találunk dr. Cseh F (Az ember szellemi élete) és Greguss A. (Szé- pészet) psychologiai, illetőleg aesthetikai munkáikban. -— Dr. Cseh „a szellemi érzemények“ ez. fejezetben a fenségesről igy nyilatkozik: Ha a tárgyban az eszme oly nagyságban nyilatkozik, mely a közönségesen ismert mértékei felülmúlja, az ily szép tárgy fenségesnek mond j!l) Das erhabene Schöne ist eine Form des Schönen, die an und für sich bestimmt ist. — Aesthetik des Hässlichen 178.

'*) Nicht wir nur denken das Unendliche, sondern die Unendlichkeit realisirt sich und diese Anschauung ist es, die uns von den Schranken des Endlichen entlastet. Die Erhebung unseres Gemüthes wiederholt nur, was obicctiv vorhanden ist. — Id. m. 173.

") Y. ö. Aesth. d. Hässl. 179—18U