Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1875
13 tatás eredménye csak a kutató költői alakitó ereje által képez philosophiai anyagot. Mi más véleményben vagyunk. Nem volna nehéz kimutatni, hogy a platói pliilosophiában mi róható fel a phantasia-, mi ismét a speculativ ész számlájára ; a dialecticai, illetőleg logicai rész bizonyosan nem az elsőre. Maradjunk csak a dialecticai résznél, mert e helyütt csak az érdekelhet bennünket. Plato (dialectieájában) a Socrates-féle fogalmi meghatározás- és inductioból kiindulva összesiti az eleaták »tiszta lék' elméletét a „Herac- lit-féle „minden változik“ tannal, s ez alapon az érzékelhető és változó létalakok sokaságából kiemelkedett eszmei egységet nevezi ismeretnek, fogalomnak»*); ez az, a mi mindig van, de nem lesz; ez az egy és magával egyenlő a különfélékben, az egyetemes az egyesekben; az egy a sokban; az állandó és változatlan a lét és nemlét között hullámzó jelenetekben. Minden egyes létezőnek csak akkor van létjogosultsága, ha egy-egy ilyen fogalomnak, eszmének megfelel. Az eszme a lét alak prototypona. A dialecticának — nála — kettős czélja van; megmutatni: m i köthető össze, mi nem; hogyan kell valamit összefoglalni és szétbontani. A „mi“ és „hogyan“ megfejtése feladata a dialecticának; ezt a valóban létezők tudományának, az eszmék tanának tartja. A kettős feladathoz képest Plato dia- leetieus eljárása két irányúvá lesz, a mint az vagy absolut, vagy concret fogalmak alakítására irányul; az absolut fogalmak képzése behozás által történik, folytonos abstractio mellett mindaddig, mig a legmagasabb nem elérve nincs; ellenkező irányban (deductive) a nemfogalmakból vezeti le az egyes, concret fogalmakat, subsumptio segélyével. íme az inductio és deductio szemben egymással 1 Az eddig mondottak után Plato érdemét a Logica körül következőkbe vonhatjuk össze: aj a Logicát a deductiv módszerrel gazdagítja; b) a Socrates által csak ethicai czé- lok szolgálatába fogott gondolkodást minden tárgyra kiterm) E fogalmat szigorúan elkülöníti az érzéki behatás alapján keletkezett véleménytől, melyet a tudás és nemtudás közé helyez; de az érzéki észrevcvés jogosultságát ép úgy elismeri, mint az eszes gondolkodásét, s e kettőben találja fel minden ismeret forrását, Tehát Plato nem egyoldalú idealista.
