Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1873
6 getleniteni, az jogait mégis előbb vagy utóbb visszaköveteli. II. Az empirismusnak egyenes ellentéte a rationa- lismus. Mig az empirismus az ismeretek kútfejéül a. tapasztalást kiálltja ki, addig a rationalismus a metaphysikai ismerő alanyt, a mindig tevékeny tiszta ént jelöli ki való ismeret-forrás gyanánt. Cognitiones a nobis sine influxu cu- iusdam entis extra nos existentis so- lent repeţi — mondja a rationalista. Mellőzzük itt Platont, kinél a lélek praeexisten- tiájának kérdése szorosan egybe függ a velünk született eszmék tanával, s kinél a gyermekes phanta- eia pliantomszerü alakitmányaival találkozunk inkább, mint a higgadt értelem átszűrt termékeivel: csak René des Cartes és Leibnitztzal, illetőleg az általok rendszeresített s a bölcsészet történelmébe beékelt rationalismussal fogunk foglalkozni. A ki tudja, hogy a bölcseléenek bizonyos értelemben speeulativnak kell lenni, hogy magas feladatának megfeleljen, az Des Cartesban oly philo- sopb szellemet ismer fel, mely a legcsiklandósabb kérdések körül a reformator merészségével jár el. Az ő kezdeményezése által találta meg az emberi szellem működésének sarkpontját az ő positiv és negativ alap elvében. A „cogito, ergo sum“ és ,.de omnibus dubitandum“, a németek által sensations- axiome-nak nevezett e két röpelv bekalandozta az egész Európát, gyújtván mindenütt, hol éghető anyagot talált. Valóságos forradalom támadt agondolkozó világban. Hogy még mi sem maradtunk (magyarok) e forradalomtól egészen isoláltan, azt Apáczai Cseri János és Apátliy bizonyítják; bár bizonyos, hogy a Des Cartes-féle rationalismus nálunk népszerűségre nem vergődhetett azon a magyar ember felfogásával ellenkező eljárás miatt: mikép lehet a tudás positivumát negativ elvből is levezetni (de omnibus dubitandum). És mégis úgy van. Des Cartes értelmében: a hol nincs kétség, ott nincs való lét; hol való lét nincs, nincs bizonyosság; már pedig, a ki kételkedik, arról egész bizonyossággal tudjuk, hogy létezik. Azért a kétkedésből levezetett létnek bizonyossága egyszersmind mérvesszeje, criterionja az ismeretek minden nemének. Minden tétel csak akkor bizonyos és igaz, ha oly evidens, mint a kételkedés s ebből a lét. Cogito (dubito), ergo sum. E szeriut csak énünk lehet az igazságnak, az obiectiv ismeretnek forrása. Ezen én-nek első alapműködése a gondolkodás, mely az igaz megismerhetésének egyedüli tényezője. Miből kitűnik, hogy minden ismeret „in ultima analysi“ én-ünkre, vezethető vissza.*) A hol az én megszűnik, kezdődik a bizonytalanság. Ennyit Des Cartesről. Fennebb emlittetett, hogy Locke „Essay concerning human understanding“ czimü müvében rakta le empirismusát. E kísérlet (essay) új kísérletet eredményezett Leibnitz részéről, ki „Nouveax essais sur 1’ entendement humain“ ez. munkájában a velünk született eszméket (Locke ellenében) elismeri és a gondolkodási szükségességet, szemben a tapasztalás „mobile quid“-jével védelmezi Ismereteink forrása, egyedül jogosult kútfeje Leibnitz szerint — az ész; mert a Locke-féle sen- satio és reflexió csak azt közük, a mi történik, nem pedig azt, a minek történnie kell. A szükséges igazságok a lélekbe eredetileg beoltott princípiumok, melyeket csak világosságra kell hoznunk, hogy azok tárgyi a s, concret valóságban jelentkezhessenek. Az érzékek csalnak; ismereteink tehát e kétes fac- torok alakitmányai nem lehetnek. Midőn pedig bizonyos, hogy tárgylagos ismerettel birunk, ez nem lehet más. mint az ész productuma. De ez ismeret alakilag nem bevégzett, complet ismeret, csak po- tentialis alakja a később határozottan kidomborodó ismeretnek. Könnyebb felfoghat ás kedvéért Leibnitz a nyers márványra utal, melyben a legszebb alakrajzok foglaltatnak, de csak implicite, melyek a művész simitó keze által lesznek igazán érzékelhetők. így minden ismeret, még a metaphysikai is lelkünk birtoka, melyet társadalmi és paedagogiai eszközök bontanak, fejlesztenek ki úgy, hogy az implicit ismeret explicit ismeret-egység gyanánt jelen tkezliessék. Nem érezzük magunkat feljogosítva arra. hogy e tan ellen magán véleményünket hallassuk; de azt még sem hallgathatjuk el, hogy e nézet feltétlen elfogadása mellett a physikai világ (mely pedig vajmi közel áll az érzéki emberhez) léte tar- íalomnélküli üres gondolattá válik. *) Az én pedig Krug szerint az emberi lélek: Das Ich ist nichts ander, als der menschliche Geist über- haupt; wenigstenskann meinlch sich unter jenen Ich nicht anders denken.
