Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1873
I. Némely alapnézetek az „ismeretek eredete“ körül. (Noeticai tanulmány.) Sokáig vajúdott az emberi szellem, mig egy alapjában egészséges, az idő által megtermékenyít' hető eszmét producalhatott. Mi, kik e szellemet jelenleg az anyag felett uralkodó hatalomnak ismerjük, kétkedve állunk meg e magában sajátszerü jelenetnél, s tűnődve kérdjük : hol van ennek ismeretlennek látszó, de nem megismerhetlen oka? De a ki az érzék-szellemi ember kettős organismusával tisztában van, könnyen legombolyíthatja a csomót, kivált ha ez organismust a fejlődés minden tünetein keresztül elfogulatlanul kiséri. A psycliologok állítása szerint az ember lényege a positiv és negativ elv (lélek és test) egységében határozódik. Nekünk nincs okunk ez állítással szemben külön állást elfoglalni, csak az a kérdés, hogy a két elv egysége, harmóniája eredeti-e, vagy pedig a fejlődés különböző fokain keresztül lett bevégzett egységgé? Véleményünk szerint az egységet alkotó két elv sulyegyenének megszilárdítása s igy egysége időt (századokot, talán évezredeket) kívánt; e megszilárdulást a két elv folytonos hullámzásának, egymással szemben az absolut létért való küzdelemnek, a legmerevebb antogonismusnak kellett megelőzni. Ez volt a két elv (princípium) majdnem élet-halál harczának, a jövőre kiható termékek előállításában meddő, terméketlen korszaka, melyet a positiv elv ideig való elnyomása s a negativ uralomra vergődésének kezdőpontja zár be. Uj tan, mely a hagyományos felfogástól — az érzék-szellemi ember őskoráról— merőben eltérő. De e subiectiv vélet ép oly jogosult az emberiségnek bölcsészet előtti koráról, mint annyi, újabb időben „Die Annäherung ist es einzig und allein, worauf die eigentliche Tendenz des menschlichen Geistes gerichtet ist. Diese Annäherung zum Ziele doch nicht unmöglich, wenn auch die Erreichung desselben unmöglich sein sollte.“ Krug. felkapott lelketlen theorianak ritkán indokolt, mindig dőre állitása a történelem előtti korról. A negatív elv tuluralma rabjává tette a kormányra jogosultabbat, a positivot, midőn ez csak az előbbiért, az előbbinek szolgálatában látszék mozogni. E kor a negativ elvnek, vagy köznyelven szólva, az állatembernek kora, melynek erőtlen alakitmányait csak gyanítani, bebizonyítani alig lehet. E két kor raytkicus éje után vajmi későre látjuk a szellembert (a positiv elvet) alkotó munkásságának alanyául föllépni a létalakok megszámlál- hatlan sokasága között, hogy missióját betölthesse. Itt kezdődik az ébredés kora, melyet csakhamar a lázas tevékenység, a sokoldalú munkásság kora vált föl, melyben a szellemember összes erőit mozgósítva iparkodott előre törni azon magas, lényegéhez egyedül méltó czélpont felé, mely missiójának határköve, melyet megközelíthet ugyan, de — végességénél fogva — elérni nem fog. Mintha kárpótolni akarta volna magát a szellem azon rabságért, melyet a negativ elv békóiban szenvedett................. S minő sajátos jelenségekkel találkozik itt a figyelmes vizsgáló? Mint a gyermek, ki a vegetativ élet nyűgei közül kibontakozván, kis világának minden megközelíthető alakját a kezdő buzgalmával vágyik megismerni a nélkül, hogy először magát, saját metaphy- sicai én-jét tudná vagy akarná ismerni: ép úgy a szellemember ébredésének első phasisaiban csak azt vizsgálja, mi körűié van, csak annak törekszik absolut létokát kutatni, mit érzékel, mi mint tárgy, 1*
