Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1853
— 5 mennyiben van kifejezve a köznevelési törvénytárban a vallás-erkölcsi nevelésnek nagyérdeke s méltóságánál fogva, fontossága: annyit azonban mintegy érintőleg megjegyezni bátorkodunk, miszerint a magasztos tárgy iránti kiváló figyelem már csak az által is különösen ki van jelentve, hogy a kötelezett tantárgyak rovatai közt a díszhelyre elökelöleg az iktattatott. Különben egyházunk, szabadságának törvényszabta körében, mindazon eszközök foganatba vételére fel van jogosítva, melyek az emberilét legfőbb céljához kétségtelenül elvezetnek. Es így tárgyunkhoz visszatérve, A birodalmi köznevelés dualistikai rendszerét illetőleg, nem titkolhatjuk el azon meggyőződésünket, miszerint ezen út vala az egyetlen, melyen a humanismus kibékittetvén a reálisául s sál, szillé azon öszhangzást a közoktatásban, mely egyedül képes valamint egyrészről a kor jogszerű követeléseinek, úgy más részről a közbirodalom kiváló érdekeinek megfelelni. A birodalmi magas közoktatás-ügyérség által kiadott, s már legnagyobb részt életbe is átment tanrendszerterven elvképen két vezéreszme szövődik keresztül: humanismus és realis- mus, akként egyesülve; hogy míg ez a közéletnek gyakorlati embereket képez, addig az a jólét karjain boldog emberi életet, a széptan kedélynemesítő törvényei szerint megfinomítva, nemesen széppé s kellemessé tenni törekszik. Hogy a nevelés és közoktatás ezen kettős célja, vallás-erkölcsi alapon, a birodalmi tanrendszertervben bevallott elvek nyomán megvalósíttassák, s a főhatalom atyai legjobb szándokának malasztos eredményei ki ne maradjanak: legnagyobb részt a tanán testület elhatározottságától függ. Ennek feladata széttekinteni eszközök után, melyek célhoz segítenek, vagy közjóért lelkesülten eléteremteni azokat, ha hiányzanak. Ha pedig faji szempontból tekintjük a dolog gyakorlati kivitelét, mit életben járó dologban számításból kihagyni bűn: úgy felejtenünk egy percig sem szabad, miszerint nemzetiségünknek értelmiség általi szilárdítása még nem volt oly határozottan kifejezett életkérdés, mint a minő most. E tekintetből is a birodalmi új tenrendszerterv magyar fajunkra valódi áldás, melynek minden irányban jótékony hatáséit tisztán fel nem ismerni nem lehet. Míg az ó rendszer szigorú követésűi némely tankönyveket állapítván meg, a függetlenebb tanárt munkásságot némi részben akadályozó: addig a mostani tanrendszerterv, kijelölvén minden egyes osztályban a tanszakaszokat s ezeknek kezelésmódját, nemes pályát nyit, s ösztönt nyújt a közoktatás magasztos tisztjére meghívott férfiaknak, tenni mindazt, mi a nevelési oktatás szent céljához siikeresen elvezet. A tanrendszerterv nemes szellemének ezen éltető melege okozá, hogy kopár iskolai irodalmunk sivatagán már is szép számú díszvirágai nyiladoznak a minden szép- s jóra kiválókig hajlandó elméknek ; a főhatalom pedig ez által képesíthetik a sok jó közöl a legjobbnak kiszemelésére, s kiérdemlett méltatásul közfigyelembe ajánlására. Még csak egy évtized, s a szépen nyilvánuló szent hév, kitartó buzgalom, díszkertté fogja alakítani iskolai irodalmunkat. Már is alig van tudomány- szak, melyben lelkes tanártársaink közöl cgyegy meg nem kísértette'volna erejét. A nyelvészet köre épen úgy, mint a reál tudományok tág mezeje, nem egy remek szerkezetű tankönyvet mutathat fel, mi csalhatlan jelensége annak, mennyire van áthatva a szakavatott emberek munkás serege az új tanrendszerterv nemes szellemétől; tanúbizonysága egyszersmind azon hajlamnak, mely fajunknak minden célszerű újítás iránt elvitázhatlan jellege. Bele találtuk bizony mi magunkat a közoktatási reform kellő közepébe, mert régi közohajtásunk vigasznyujtó eredménye. Azonban szemesek legyünk; mert iskolai irodalmunk újabb termékeinek nagyobb száma oda mutat, hogy az a humanismus rovására, a reál tudományok felé nehezedik: holott a
