Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1852

FÜGGELÉK. Az oktatást elősegítő tudományos eszközök növekedése. Tanintézetünk évkönyveinek mult évi füzetében köztudomásra hoztuk mir. lazon széllé: 1 segédszereket, melyeknek birtokában a tanári kar a közoktatás áldásait terjeszteni csüggedetlenül törekszik. Jelen fiizetkénk az újabb szerzemények sorozatát nyújtja; miknek köztudomásra hozatala annál érdekesebb, minél őszintébb hálával kész a tanári kar nyíltan bevallani, hogy némely szaktanár által a közoktatás terén érzett e nembeli hiányok nem jelentéktelen része, a tanév folytán hatalmas karok gyámolítása, s a magas kormánynak kegyesen ide irányult jó­tékony figyelme következtében tettleg elenyésztetett. Ide járul még az is , hogy a tennészettani mtitár részére 20. pfrt, a lyceiuni könyvtár növelésére pedig 200. pfrt. évi segélypénz utalványoztatott; mely öszvegeknek, főleg az utóbbinak, kezelésében a közfigyelem számításon kívül nem maradhat, miután a lyceumi könyvtár a tudományos közönség irányában a nyilvánosság jótékonyságával kínálkozik. Minthogy pedig a lyceumi könyvtár, az érintett pénzöszvegen kívül, még más utakon is gyarapszik; ugyanis a birodalmi magas kormány évenként számos remek­művekkel, az erdélyi nyomdászok pedig, mint kiadók, saját nyomtatványaikkal időszakonként gazdagítják: innét amazokat *, emezeket pedig ** jeleltük ki; a jel nélküliek a pénzöszveg erején tett szerzemények.— Ennyit előre bocsátva, lássuk már most egyenként. A.) Történelmi s földrajzi segédeszközök szerzése. Azon szakmüveken kivid, melyek ide vonatkoznak; de a lyceumi könyvtár sajátjai lévén, alább a lyce­umi könyvtárnál, a történelmi munkák rovata alatt, soroltatnak elé; a tanintézet a lefolyt 1852/3 tanévben a követ­kező történelmi segédszerekkel gyarapodott: a) Europa; 4'/2' liosz.; 3’ 6” széles. ß) Közép-Europa. 5' 7M hosz.; 3 ‘/2’ 5’ széles. — Mindkettő szinezett és néma térkép, két- két példányban. <y) A romai birodalom szóló térképének színezett két példánya; liosz. 1° 2’ G,t; szél. 5' 6”. B) A Tennészettani műtár szerzeményei. A tennészettani mütár, kivéve 10. db. üvegkönyüt, 10. db. durrtekét s„2. Cartes ördögöt, melyeket az illető szaktanár a kísérletekre s eszközök kijavítására utalványozott évi 20. pfrtból hozatott, újabb szerzeménynyel nem gyarapult. C.) A termény-gyűjtemény szaporodása. A termény-gyűjtemény, mely ásványtanilag több ezerre menő becses darabokkal annyira el van látva, hogy az ismert föld majd minden részéből mutathat példányokat, s fensöbb engedélylyel több erdélyi rom. kath. tanintézetnek szolgálhatna fölös példányaiból, — ez évben is szépen növekedett, nt. Sláby József igazgató-tanár

Next

/
Oldalképek
Tartalom