Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1851
leztelik, minden idők s korok állambölcsei mélyen belátták s elismerték. Innen látjuk majd minden népek s nemzetek történetében, a fejedelmi legfontosb jogok sorában azon kiváló jogot, melyet az összes népakarat, a nevelés és közoktatás legszentebb ügye körül, az uralkodóknak biztosított. Mennyire használták fel az országlók e fényes jogukat, az álladalom közcéljára, egész terjedelmében kitűzött feladatunkhoz nem tartozván, részletesen tárgyalja az emberi mívelődés érdekes története. Dicsőségesen uralkodó Dynastiánk mennyire buzgott felséges gyámkarjaival a nevelés és közmíveltség szent ügyét ápolni, azt számos irott emlékeink magasztalólag hirdetik. Új korok és viszonyok, úgy a szellem országában tett újabb foglalások okozák, hogy régi nevelési rendszerünk túlélte magát. Mennyire érté meg, s fogta fel magas kormányunk a korszellemnek komolyan intő szózatát, fényesen tanúsítja azon alapelveiben remek, s alkalmazásában célszerű tanterv 1), mely, magába karolván az összes birodalom szellemi érdekeit, a nevelés- s közoktatási magas ügyérségnek legszebb emléke. Nem célunk itt annak egyes részeit taglalni, hisz azok az illetők előtt eléggé ismeretesek; csak az egyes tanszakokra vonatkozó alapelvét emeljük ki, mely egyik tanszaknak sem enged túlsúlyt a többiek fűlött 2). Ezen elv nyújt megnyugtató biztosítékot magyar nyelvünknek minden egyéb tanszak túlnyomó ereje ellen, s von tisztán kijelelt korlátokat, melyek közt minden tantárgynak mozognia kell. Nem lehet tehát szorult kebellel azon aggódnunk, hogy egészséges fajunk férfias nyelvére, körén túlható valamely idegen tanszak kerekedjék, s azt ennek alárendeltjévé alacsonítsa, vagy törvényszabta határait szükebb körre szorítsa. Es épen ezen alapelv az, mely a honfikebelben a birodalmi tanterv iránt a hódoló kegyeletet s legbuzgóbb hálaérzelet költi fel. Ezért öleltük hő keblünkre az egésznek életbevitelét; mert a remekműnek méltányosság s kölcsönös jogtisztelet az alapja. Erdély, e szép de sokat hányatott s szenvedett kis haza, melynek érdekei sokszerüleg igénylik figyelmünket, ez új tanterv gyengéd alkalmazásának következtén kétszeresen boldognak vallhatja magát. Az apáknak, nem mondjuk, vétke; de minden esetre ferde nézete, s a deák nyelvnek túlságos szerelme miatti elfogultsága okozá, hogy midőn egyes tanszakok külön tanárok éltető szellemére, s dajkáló karjaira bízatlak, akkor őseink szép nyelve, ez egyetlen örökségünk, s legfőbb kincsünk, az erdélyi kath. tanintézetek falain kívül hagyatott az utcai porban, árván veszendőben. Magára az anyatermészetre bízatott, mint vadon csemetéje. És fájlalnunk kell, hogy az ősök százados mulasztásáért nemzeti irodalmunk itélőszéke előtt az ártatlan unokáknak kellett méltallanúl szenvedniük, sokszor érzékenyen meglakolniok. — Mennyire belesebb a birodalmi tantervnek ez irányban is magas intézkedése ! 0 a méltányosság s jogtisztelet nemes elvéből a magyar nyeltnek minden tanodában külön tanszéket s tanárt rendel, a nyelvszakaszok előadását kijeleli, s azoknak a gyakorlati életre alkalmazását szigorúan megparancsolja. Legfensöbb helyről érkezett, s kezeink közt van az összes birodalom lanügyét illető tantervnek azon része, mely a magyar, mint anyanyelv tanodái kezelését tárgyalja 3). Magában foglal ez s elmond mindent, mi egy magyarúl mívelten kiképzett 1 * 3 1) L. Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich. Vom Ministerium des Cultus und Unterrichts. Wien. 1849. 4-o. — 2) L. u. o. 121. 1. 3) Megjelent ez nyomtatásban hely és év nélkül. 4r. 21. 1.
