Katolikus Főgimnázium, Kolozsvár, 1851
-erfc 5 zainak csendes körében ápolta azt, és melegséget nyujta az elfogultak hideg szívmerevsége ellen. Fáradott, küzdött, hogy csinos öltönynyel fedezze, hogy a szépen fejlődőt szép külső tegye kedvessé. Nevelte, hogy hajlékonysággal birjon előadása, hogy bájt leheljen érzelmeibe, hogy erőt szónoklatába, hogy sírna de meleg, erős de gyengéd legyen. És virasztott éjeken át e nemzetosztály. Hosszú éveket, az élet örömeit áldozta fel, hogy a nevelés jó legyen. És ime az árva felnőtt, és a nemzet, mely nevelte, mely mívelte, örömre gyűl. Az ifjú pedig erejének érzetében nagylelküleg feledi a megaláztatást. Itt áll az ifjú, mint angyalszelid nem- tője a magyar nemzetiségnek, kit, mint sínlö árvát, mint szegény gyermeket, az előítéletek vagy hosszas megszokás szűkkeblű rabjai magoktól elutasítottak 1) De „el ti komor képek Î Új nap fényle reánk annyi veszélyek után. A múlt csak példa legyen most; s égve honért, bizton nézzen előre szemünk!“ 2). Jött fejedelem, Titusa birodalmának, atyja népeinek, ki Europa akkori uralkodói közt mint első ragyogásu csillag tündöklőit; jött a fejedelmi kegyek bőségszarujával, miként jő fényesen és hinti áldásait a fejedelmi nap. E dicső fejedelem, e kegyes népatya, s a magyarnak felejthetetlen nagy királya, II. Leo p o 1 d 3). Kegyes uralkodása alatt nyelvtörténetünk új korszaka kezdődött. Ugyanis, félszázad elölt, midőn a nemzet nyelvét egy nyugoti elem irányában ótalomba vévé, a fentartási ösztön volt az, mely a nemzetiséget a végenyészettöl megmenté, és e félszázadi küzdés elég volt arra, hogy íenmaradását biztosítá. Üdülni, izmosodni, s a fejedelmi ápoló karokon deli alakot kezdett ölteni magára nemzeti nyelvünk. Azon bölcs törvényei, 4) melyek nemzeti nyelvünket biztosítók, annak jövendőjére egyszersmind végrendeletéül szolgáltak; mert a kérlelhetetlen halál e nagy népboldogítót, két évi de áldásteljes kormánya után, nemzetünk közbánatára, az élők sorából szebb valóra szólitá. — Mit a nagy atya nyelvünk ápolása körül megkezdett, azt annak nagy fia, dicső emlékezetű I. Ferenc királyunk, ifjú erélylyel folytatta. Azon kedvezmények, melyeket magas állambölcseséget tanúsító törvényeiben 5) nemzeti nyelvünkre vonatkozólag kifejezett, örök hálára kötelezik a hű magyar nemzetet A dicső fejedelmi ősök fényes nyomain indulva V. F e r d i n á n d legkegyelmesebb Urunk, királyunk ő felsége, számos törvényei által fi) nemzeti nyelvünket azon fénypolcra emelé, honnan még csak egy lök hiányzott, hogy jogos tartományát egész terjedelmében elfoglalhassa; mihez biztos is volt a kilátás, ha a sors viharaitól sokat hányatott nemzetünket a végzet, s Európának csak nem régi vészteljes bonyodalmai a csendes haladás teréről le nem sodorják. És igy eljutánk nemzetünk hajótörésének azon szomorú korszakához, mely fölött az egykor szép és dicső haza bús nemtöje kidúlt kebellel s alvó fáklyával viraszt. Népek s nemzetek sorsát a gondviselésnek eseményekben nyilatkozó kezei intézik. Úgy 1) L. Gorove István: Nemzetiség. Pesten. 1842. 36. 1. — V. ö. Horváth Mihály: A magyarok története. Negyedik szakasz. Pápán, 1846. 8r. 272. 1. 2) L. Kisfaludy Károly: Minden munkái. Szerk. s kiad. D. Schedel Ferenc. Második teljesebb kiadás. Pest. 1843. 4r. 45. h. 3) L. D. Schedel Ferenc: Academiai gyász. Buda. 1847. ívr. 6. 1. 4) L. Az 179°/,-d évi országgyűlés XVI-d t. c. — És; 1792. VII. t. c. 5) L. Az 1805-d. évi országgyűlés I. t. c. 31. p. — És: IV. t. c. 6) L. Az 1839/40—d. évi országgyűlés Vl-d. t. c. — És 1844. II—d. t. c. %
