Emlékkönyv a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem és különösen ennek orvosi és természettudományi intézetei részére (Kolozsvár, 1903)
A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem 1903-ban - II. Az egyetem központi épületén kívül elhelyezett intézetek - Dr. Udránszky László: Egyetemi állattani és összehasonlító anatomiai intézet és az Erdélyi Múzeum-Egylet állattára
110 DR. UDRÁNSZKY LÁSZLÓ gyűjteményeknek megszerzéséről az álattár lemondani kénytelen ne legyen, az egyesület igazgató-választmánya több ízben rendkívüli általányokat is törekedett az állattárnak rendelkezésére bocsátani, azonban az egyesületnek mostohára fordult pénzügyi viszonyai miatt, az utóbbi években ezt csakis a rendes évi általány terhére részletekben törlesztendő kölcsönök nyújtása alakjában tehette meg. Ezen törlesztések természetesen még jobban megapasztják az amúgy sem bőségesen kiszabott általányt, mely ennek folytán még a már meglevő gyűjtemény fenntartásához okvetetlenül szükséges költségek fedezésére sem elégséges. A dologi általány mellett az E. M. E. legutóbbi költségvetése szerint 2000 koronát ad az állattárnak évenként személyi kiadásokra; ebből kerül ki az őrsegéd fizetése. Szolgának vagy prae- paratornak és az őrsegéden kívül még más tudományos szakmunkásnak alkalmazása fedezet híján mindezideig elérhető nem volt. Az 1873. július hó 13-án aláírt átvételi és átadási leltár szerint a gyűjtemény azon időben 17,159 darabból illetőleg csoportból állott. A darabok a leltár felsorolásának egymásutánjában, a következő csoportok között a következőképen oszoltak meg: 1. Madár ............................................................................ 2 . Közszemlére kitett tojás . . . .'......................... 3 . Fölöspéldák tojásból................................................... 4. Rendszeres tojásgyűjtemény.................................... 5. Csontvázak.................................................................. 6 . Lepidoptera Diurna (Nappali Lepkék, külön leltározva) 7. Közszemlére kitett európai Coleopteronok (Bogarak) 8. Közszemlére kitett másföldrészbeli Coleopteronok 9. Coleoptera.................................................................. 1 0. Mollusca (Puhatestű-Állatok: Kagylók, Csigák stb.) 11. Erdélyi Coleopteronok.............................................. 12. Csigák és Kagylók................................................... 13. Dermapteronok (Bőrszárnyú Bogarak: Fülbemászófélék) ............................................................................ 1 4. Közszemlére kitett Dipteronok (Kétszárnyú Bogarak: Legyek stb.)............................................................. 15. Közszemlére kitett Hymenopteronok (Hártyás- vagy Fátyolszárnyú Bogarak: Darazsak, Méhek, Hangyák stb.).................................................................. 5 49 drb 149 „ 80 „ 206 „ 154 927 915 452 1985 816 2871 272 59 „ 70