A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évkönyve 1928 (Budapest, 1927)

Természettudományi gyűlések és nemzetközi kongresszusok 1927-ben - Dr. Báró Fejérváry Géza Gyula - Dr. Soós Lajos: A X. Nemzetközi Zoológiai Kongresszus Budapesten

32 felmerülő nehézségeket sikerült lassan*lassan elhárítani az útból, pedig azok között — volt idő — olyan súlyos is akadt, mely a sikertelenség rémével fenyegetett. A magyar szervező bizottság 1926 májusában Horváth Géza elnöklete alatt újból megalakulva, megkezdte munkálatait s a kongresszus időpontjául 1927 szeptem* bér havának 4—10. napját tűzte ki. A bizottság főtit* kárául Gorka Sándoré, titkáraiul pedig Szabó*Patay JózsEFíet, Dudich Endréíí és báró Fejérváry Géza GyulÁíí választotta meg. Gorka a főtitkárságról kevés* sei a kongresszus megnyitása előtt lemondván, helyét Csíki Ernő foglalta el. A kongresszus megnyitásának napja ugyan csak szeptember 4*re volt kitűzve, de már ezt megelőzően augusztus 29*én összeült az állandó nemzetközi nőmén* klatura*bizottság Dr. Hartert E. angol ornitológus el* nöklete alatt, hogy hosszúnak ígérkező tárgyalásait ide* jében elvégezhesse, ami a kora reggeltől késő estig tartó üléseken valóban sikerült is neki. Közben teljes erővel folytak a kongresszus szer* vezési munkálatai. A központi iroda a Nemzeti Múzeum földszintjén 3 szobában nyert elhelyezést és szeptem* bér 2*án meg is kezdte működését. Ettől kezdve égé* szén a kongresszus bezártáig reggel 8*tól este 7*ig ál* landóan nyitva volt, hogy a kongresszus minden tárgyi és személyi vonatkozású ügyét a lehető legnagyobb pontossággal elintézze. Külföldi szaktár* saink számtalanszor kifejezett elismerése alapján jog* gal hihetjük, hogy ezt a munkát valóban a kongresszus tagjainak teljes megelégedésére sikerült elvégeznünk, miért köszönet illeti meg nemcsak a kongresszus köz* vetlen vezérkarát, hanem az iroda kiváló segédszemély* zetét és a szervező bizottság ama tagjait is, akik a leg* nagyobb készséggel bocsátották rendelkezésre teljes munkaerejüket a vezetőségnek. Erre a segítségre való* ban igen nagy szükség volt már csak azért is, mert a jelentkező tagok száma messze felülmúlta a vezetőség reménykedését — a várt mintegy 500 tag helyett 862*en jelentkeztek, ezek közül kb. 700*an személyesen részt is vettek a kongresszuson, s így a budapesti volt a leg* népesebb az eddig tartott nemzetközi zoológiái kon* gresszusok közt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom