Salacz Pál (szerk.): Jubiláris évkönyve 1837-1937 (Budapest)
Korbuly György dr.: A Budapesti Kir. Orvosegyesület története (1837-1937) - VIII. A világháború évei (1914-1918)
270 folyamán az Orvosegyesületben megtartott ama nyilvános előadás’j utalmazására fordítsa, amely az előadáshoz fűződött hozzászólások szívonalának és méreteinek figyelembevétele mellett a legjobb és legnagyobb tetszést aratott előadásnak bizonyult. Ugyanekkor másik 10.000 koronát is hagyott az egyesületre, hogy ezen hagyományt „Dr. Tauszk Ferenc segély-alapítványa“ címen kezelje és kamataival egyszer évenként a Budapesti Királyi Orvosegyesület valamely egykori tagjának szűkös viszonyok közé jutott özvegye vagy árvája segélyeztessék. A háború kedvezőtlen befolyása az egyesület pénzügyeire uvealis gyulladásban megvakul, éppen úgy, mint az az orvos, ki kiütéses typhusban a fogolytáborban meghal, éppen olyan áldozatai, mint akik a harctéren golyótól találva sírba dőlnek“. Az egyesület március 18-i teljesen a hadisebészetnek szentelt VIII. rendes tudományos ülését a Semmelweis-terem helyett a Bezerédy-utcai hadikórházban tartotta meg. Az október 14-i nagygyűlésen Liebermann nagy visszhangot keltett elnöki megnyitójában: „Magyarország jövő feladatai a közegészségügy terén“ címmel értekezett. A Balassa-elő- adást Bókay János tartotta: „A gyermekorvostan pirkadása a külföldön s hazánkban, a XIX. század gyermekorvostana és a mai paediatria“ címmel.1 1 Bókay J.: A gyermekorvostan pirkadása a külföldön s hazánkban, a XIX. század gyermekorvostana és a mai paediatria. Orvosegyesületi Évkönyv, 1916, 191—218. o. és O. H., 1916, 559. o. s köv. már ekkor érezhetővé válik s az anyagi egyensúly fenntartását az összes kiadások lecsökkentésével iparkodnak fenntartani. maga áldozatos hősei és halot- tai: „Nem karddal, nem operálókéssel, de könyvvel, a tudományos apparátussal kezében elesik. Hát nem a háború áldozata ő is ? De bizony az. Éppen úgy, mint az az orvos, ki typhust kap s mindkét szemén metastaticus Az Orvosegyesület katonasorban levő tagjai között is széles rendeket vágott a halál s a fájdalmas veszteségek egyre csak növekednek. Grósz Emil az 1916 ) január 29-i ülésen, mint ülés- j elnök mutat rá arra, Alexander Bélát elparentálva, hogy a front/ mögötti életnek is megvannak a/ Tauszk Ferenc