Strihó Gyula: A Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület története 1887-1897 (Budapest, 1897)
III. Rész - VIII. Fejezet. 1889.
41 egy alkalmas telket a Markó- és Sólyom-utczák sarkán ki is jelölt s ingyen átengedett. Az egyesület közgyűlése pedig a választmánynak felhatalmazást adott arra, hogy ama telken az új közp. állomást a rendelkezésre álló 22,000 frtnyi tőkével létesíthesse, a mennyiben pedig ezen összeg elégséges nem lenne, a hiány fedezéséről gondoskodjék. Az egyesület összes tagjainak száma most 964; még pedig alapitó 30, pártoló 134 és éves fizető 800 volt. A közgyűlés tiszteletbeli tagokká választotta gr. Wilczek János, v. b. t. t., a »Bécsi Mentő-Társulat« tiszteletbeli elnökét s dr. br. Mnndy J. ugyanazon egyesület vezértitkárát, »a kik az egyesület czéljainak megvalósítása körül kiváló érdemeket szereztek«. Ezen közgyűlésen történt az alapszabályok módosítása. Ugyanezen közgyűlésen az elnök azon kijelentést tette, hogy: az egyesület hálára van kötelezve a »Pesti könyvnyomda részvény társaság«-nak, mely az egyesület megalakulása óta, tehát két éven át, a nagy mennyiségben felhasznált sokféle kezelési nyomtatványokat teljesen díjtalanul .szállította. VIII. FEJEZET. 1889. Az 1889. év az egyesület fenmaradását biztositó s annak történetében méltán korszakot alkotó volt. Ugyanis a választmány a múlt évi közgyűléstől nyert felhatalmazás alapján újabb kérelemmel járult a főváros törvényhatóságához, hogy — tekintettel az egyesület működését feltüntető statisztikai adatokból kétségtelenül kővetkező azon tényre, mely szerint az egyesület működése hovatovább nagyobb és nagyobb mértékben vétetik igénybe s ennek következtében olyan szabású és olyan számú helyiségeket magában foglaló közp. állomásról kell gondoskodni, hogy az legalább 20—25 évig megfeleljen a szükségletnek s ily állomás létesítésére mintegy 55 — 60.000 frt lenne szükséges; s ha az egyesület az épületbe nemcsak meglevő tőkéjét befektetné, hanem az annak kiegészítésére szükséges összeg erejéig még kölcsönt is venne fel, ebből oly teher Uj közp. állomás létesítésének eszméje. Tiszteletbeli tagok. 19. mellékl.