Strihó Gyula: A Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület története 1887-1897 (Budapest, 1897)
III. Rész - IV. Fejezet. A választmány, az igazgatóság tevékenysége
16 A választmány tevékenysége hogy az egyesület működéséért elvállalja a felelősséget, de részt is akar venni a határozatok megalkotásában: a fenti szakaszok 1889-ben olykép módosíttattak, hogy: a választmánynak is s az igazgatóságnak is elnöke az egy. elnök, akadályoztatása esetén az L, illetőleg II. alelnök. S ezentúl az összes igazgatósági és választmányi üléseken, négynek kivételével, tényleg ő elnökölt. A választmány főleg három irányban fejtett ki tevékenységet az egyesület feladatainak megvalósítása, illetőleg az egye- • sületnek a megvalósításra képessé tétele körül. Ezek voltak : 1. Az egyesület czéljának és működésének megismertetése ; 2. tagok megnyerése és illetőleg pénzszerzés; 3. a szolgálat és működés fejlesztése. Ezen tevékenységi ágakat külön-külön fejezetekben tárgyaljuk. Felhívás- 4. melléklet. 1. Az egyesület czéljának és működésének megismertetése s a mentés és első segély eszméjének terjesztése. Az egyesület czélja lévén: »a mentés és első segély- nyújtás mindennemű balesetek alkalmával és mindenkinek, kivétel és megkülönböztetés nélkül«, ezen czélt a választmány úgy vélte elérhetőnek, ha az egyesületet e tekintetben a főváros összes lakossága közreműködésével támogatja. Ez okból szükségesnek vélte az egyesület czéljával és működésével a nagy közönséget megismertetni; miért is lapokban és falragaszokon ily értelemben Felhívást intézett a polgártársakhoz. E falragaszok hosszabb időn át olvashatók voltak a főváros nagyobb forgalmú pontjain; valamint kifüggesztettek a rendőrség, a kér. elöljáróságok hiv. helyiségeiben, közlekedési vállalatok központjain, nagy gyárak és iparvállalatoknál. E czélra szolgáltak a téli évadokban — mióta az új központi állomás felépült — az úgynevezett »Házi Estélyek«. Ezen estélyek főtárgya mindannyiszor a mentés és első segély köréből vett egy-egy népies felolvasás volt. Minthogy azonban a nagy közönségre Magyarországon az ily szakfelolvasások még mindig nem bírnak oly vonzerővel, hogy ezeket tömegesebben látogassa : az estélyek programmjain rendesen zenedarabok s szavalatok is állottak, tehát a szép a hasznossal ° A -