Strihó Gyula: A Budapesti Önkéntes Mentő-Egyesület története 1887-1897 (Budapest, 1897)
Mellékletek
eseteknél kész az elöljáróságok megkeresésére a szállítást éjjelnappal díjtalanul végezni. Ily sürgős esetekben, szegény betegeket díjtalanul szállítottunk 1895. november 1-től 1896. november 23-ig 131 esetben; még pedig nappal 119, éjjel 12 esetben. Az elmebeteg szállításokhoz tehát még az ily szállítások is, mint igen jelentékeny .számot tevő teljesítmények, hozzászámitandók. Hogy mily nagy időveszteséggel, mennyi bajlódással járnak ezek a szállítások, mily szakértelem, mennyi körültekintés kívántatik azokhoz, annak igazolására számos példát sorolhatnánk fel, de nem akarjuk a t. Tanács drága idejét igénybe venni; csupán egy esetet vázolunk itt röviden. A maglódi-uton egy asszony szülés után hirtelen megőrült s ezen állapotában önmagán élet- veszélyes sérüléseket ejtett s kezei között csecsemője is életveszélyben volt. A kér. tiszti orvos kiállította a bizonyitványt, hogy a beteg ön- és közveszélyes »lehet«. Erre hívták a mentőket, a kik a szerencsétlen asszonyt beszállították a Lipótmezei orsz. tébolydába, a hol azonban fel nem vették azért, mert a bizonyítványban a »lehet« szó állott. Erre a mentők visszavitték lakására, a maglódi-utra, — a Lipótmezőről! — a hol azonban mindent zárva találván, él nem helyezhették. Az utczán nem hagyhatván, kórházba, mint elmebeteget nem szállíthatván, behozták közp. állomásunkra, a hol két óra hosszáig kellett őrizni, mig végre sikerült e. igazgatónak a beteget mint tényleg ön- és közveszélyeset felvétetni. Erre aztán újból beszállították a tébolydába. Tehát ezzel az egy beteggel következő utakat kellett megtenni : mentő-állomás—maglódi-üt, maglódi-út—Lipótmezö, Lipót- mezö-maglódi-út, maglódi-út-mentő-állomás, innen ismét Lipót- mező. Mennyi költségébe került volna ez az elöljáróságnak ! Mennyi időveszteség, mennyi munka-mulasztás! És akárhány olyan szállítást Írhatnánk le, melyek egy-egy félnapot vettek igénybe. Megvan-e mindez 3.000 forinttal fizetve?! És mindebből nem az tünik-e ki, hogy kell egy intézetnek, kell egy központnak lenni, a hol az elmebeteg-szállítások feletti intézkedés összpontosuljon, a hova nemcsak a hatóságok szállításért, hanem a közönség felvilágosításért, útbaigazításért éjjel-nappal fordulhasson. Milyenek voltak az állapotok, mielőtt a Mentő-Egyesület a szállításokat elvállalta ? Egyenesen kétségbeejtők! Egy családban éjjel rögtöni őrülési eset fordult elő; a beteg zúzott-rombolt, a