Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Jendrássik Jenő: Balassa János
64 lelkes tudományvágy feletti örömének és elismerésének állandó tanú jelét adandó, négy oly ösztöndíjat alapít, melyek egyenként százhuszonöt forinttal, a sebészet körében tanúsított szorgalmuk és képességük által magukat leginkább kitüntető, szűkölködő negyed- és ötödéves orvoshallgatók közt minden évben a tanári testlület Ítélete szerint kiosztandók. Ezen adományozást egyelőre tanári működésének tartamára kiterjesztve, fenntartá magának azon időn túl még tovább intézkedni. A jubiláris ünnepély öröméhez azonban legtöbbnyire bizonyos bánatos érzületnek keserűsége is szokott vegyülve lenni, mert egy rövid emberélet már előbbrehaladt szakaszának határával találkozván össze, midőn azon a jelen mint a leélt múltnak becses hagyománya áll előttünk, általa ennek visszaidézhetlen napjaira emlékeztetve, mentül hosszabb ezek sora, annál félelmesebbé tétetünk a kétes jövő kegyességének tartóssága iránt. De amily ritka volt Balassa negyedszázados ünnepélye annyi kebelnek hála, szeretet s szívélyes vonzalommal telt nemes érzelmei által, még ritkább volt azáltal, hogy midőn azon a jelen nagyságát magasztaltuk, nem bánkódtunk a letűnt múlt felett, mert annak napja érlelte a jelen gyümölcs bőségét, és nem aggódtunk a jövő iránt sem, mert ingatlanul állott előttünk a terebélyes törzs, ép, lendületes erővel mind magasabbra emelve ki hatalmas ágait. — Azonban a remény, mely ezelőtt két tavasszal kebleinket oly erősen biztatá, megsemmisült még ugyanazon év őszén már. Senki által nem sejdítve, rövid három nap alatt, a féregnyujtványból kiindult roncsoló hashártya- lob vetett véget 1868 december 9-én, élte 56. évében Balassa nemes pályafutásának; és a rémületes szó futotta be ezrek ajkait: Balassa János nincs többé! Ámde midőn ma felejtbetlen emlékének áldozunk, nem szabad, hogy keblünk sajgó bújával fejezzük be ez ünnepélyt. Bánatunk gyászfátyolán hasson át a tudomány világossága, mely midőn a természetben az erő állandóságát, elenyészhetlenségét hirdeti, minket se hagyjon kétkedni, hogy azon erő is, melyet nemzete művelődése körül Balassa szellemével kifejtett, melyet számos tanítványai lelkében felszabadított irodalmi műveiben lezárt, mind ez erő el nem halt, hanem önmagát folytonosan másokban megújítva és sokasítva él, és úgy, mint ő benne, mind továbbra is a jó és igaz felé rendületlenül előretörni fog. És miként mi ma elismerjük róla, hogy versenyezve szakjának elsőrendű hőseivel, fáradhatlan munkássággal járult annak fejlesztéséhez és számára nemzetében is munkaképes erőket nevelt: hogy mint a szenvedők nemesszívű nemtője, élte majd végső leheletéig segélyét tőlük soha meg nem tagadta; hogy hírnevének tekintélyét és a bizodalmát, melyet ő a legmagasabb és legszélesebb körökben oly ritka fokban bírt, soha nem önérdekből, hanem tiszta szándékkal és erény teljes jellemmel, mindig csak a közjó előmozdítására érvényesíteni és tehetsége, képzettsége szerint ingatlan hűséggel hazájának szellemi műveltségét emelni őszintén törekedett: úgy fogják még késő ivadékaink, visszaemlékezve múltjuk jeleseinek fáradalmaira, Balassának áldva őrzött emlékét is tiszteletben tartani; •
