Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Előszó
4 egésznek nagy harmóniájába. Azért mint rész bizonyos mértékben megvilágítja az egészet is és e gyűjtemény nemcsak arról számol be, kik hogyan csinálták meg, hanem arról az atmoszféráról is, amelyben mindnyájuk eredményei megérlelődhettek. Nem régen nélkülözzük vezetésüket. Még élnek az öregedők közt olyanok, akik velük dolgoztak, akiket hozzájuk közös törekvésben megerősödött barátság vagy az a kötelék fűzött, amely a tanítványt mesteréhez köti. Bennük érlelődött meg az a gondolat, hogy emléküket felelevenítsék. A forma, melyben megállapodtak, talán szokatlan, de közvetlenül ható. Emlékbeszédeket gyűjtöttek össze, amelyeket annak idején nagyjaink fölött hozzájuk közelálló kartársaik mondottak el. Azokat egységbe fűzi annak a férfinek bevezetője, aki még a ma élők között koránál és működési körénél fogva munkatársuk lehetett. Ha az ő tollából eredő korrajzot és az azt követő megemlékezéseket átolvassuk, nagy tanulságként domborodik ki előttünk sikereiknek magyarázata. A természet kérlelhetetlen törvénye mindent elpusztít, ami korához nem alkalmazkodik. Nemzetek életében az alkalmazkodásnak szükséges foka nem jelent gyáva meghunyászkodást. Azon túl, ami szorosan nemzeti, aminek épségben tartása minden nemzet önfenntartásának, becsületének legfőbb föltétele, az általános emberi következik, tetőfokán mindazzal, ami a kultúra tartalmát adja meg. Ez az a tér, amely minden művelt nemzetnek közös tulajdona, amelyen alkalmazkodni lehet, alkalmazkodni kell. Azt, hogy Magyarország nemzeti egyéniségét meg tudja tartani, ezeréves története mutatja meg. A XIX. század második felének vezetői pedig arra tanítottak, hogy azon a területen, amelyen alkalmazkodni kell, nemzetünk helyét szintén megállta. Az egymást követő katasztrófák után nemzeti egyéniségünk megmentése az, ami legfontosabb. De szállóigévé vált, hogy jobb jövőnk reményét csak kultúránk fölénye élteti azoké fölött, akiknek a ma korlátlanul hatalmasok bosszúja kiszolgáltatott. Ha ezt a fölényt meg akarjuk tartani, ezen a téren vissza kell kerülnünk az alkalmazkodás ösvényére, amelyen más művelt nemzetekkel egy irányban kell haladnunk. Az idők mások, mint voltak a régiek, de köztük a hasonlatosság még sem hiányzik. Akkor az osztrák elnyomás reakciójaként tört elő fejlődésünk. Ma annak az igazságtalan
