Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Bevezetés

22

sedéssel elfogadta és e határozat alapján alakult a reá következő évben az Országos Közegészségi Egyesület, mely még ma is lankadatlan buzgalommal iparkodik az egészségügyi felvilágosítást terjeszteni — eszméje pedig ennek is a mellett a — sokszor megszólt — fehér asztal mellett született.

Londonban tartották 1891-ben a nemzetközi közegész ségi és demográfiái kongresszust. Mikor ennek meghívója ideérkezett, ismét a Markusovszky-társaságban merült fel az eszme, hogy a legközelebbi kongresszust Budapestre kellene meghívni; többheti megbeszélés után tényleg így határoztak, magánúton puhatolództak kormánynál és fővárosnál és mikor mindenütt a kellő hajlandóságra és készségre találtak, nyomban megindították a hivatalos tárgyalásokat is és a hiva talos meghívást elfogadva, Londonban úgy határoztak, hogy a legközelebbi kongresszust 1894-ben Budapesten fogják tartani. Ezt az ünnepet már meg nem élte, mert időközben egészsége megrendült, mint miniszteri tanácsos nyugalomba vonult és 1893-ban meghalt. Az az európai orvosi kultúra, amellyel ma méltán büszkélkedhetünk, az ő érdeme; orvosi oktatásunk, búvárkodásunk modern iránya és a magyar orvosi karok színvonala az ő emlékezetéhez van kötve. Végnapjait az a megnyugtató tudat tette derűssé, hogy elmondhatta magáról, hogy: Vixi et quam dederat cursum fortuna peregi.

Kroisos királynak Solon azt mondotta: Nemo ante mortem beatus; ráillik ez szegény Semmelweis Ignácra is, sőt szinte kísérti az embert az a paradoxon, hogy az ő életrajza tulajdonképen halála után kezdődik, mert elvégre az igazi nagyságot nem annyira egyéni tulajdonságaiból, mint életének hatásából lehet helyesen rekonstruálni.

Cicero szerint „Brevis a natura nobis vita data est“ — különösen neki, aki csak 47 évet élt. Élete pedig két külön részből áll. Jó eszű, élénk természetű, szorgalmas ifjú volt, kitűnő úszó és táncos. Orvostanulmányait Bécsben végezte, melynek orvosi karán akkor már fénykorának legelőkelőbbjei működtek. Ma sokan már egyetemi éveik kezdetén egy bizonyos szakma felé irányulnak, ami az egyenletes, általános orvosi képzettség rovására megy. Semmelweis ekkor még semmi külön szakmára nem határozta magát, amit az ő inauguralis dissertatiója bizonyít, melyet „De vita planta-