Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)

Bevezetés

16

gyűrűk még sokáig nem tudtak elsimulni. Ez volt Balassa utolsó sikere, mert egy félévig sem volt elnöke a tanácsnak.

1868. évi december hó 9-én reggel az előadásokra siető orvostanhallgatókat azzal fogadták, hogy nem lesz előadás, mert Balassa tanár hajnalban váratlanul meghalt. A megdöbbenés általános volt, a fiatalok csoportokba verődve tárgyalták a gyászesetet és lesték az újabb híreket. Este Marku- sovszky lakásán értekezleten beszélték meg a temetés részleteit, jelen volt Bókay, Hirschler, Jendrássik, Korányi, Wagner; az öreg urak megilletődve, szótalanul ültek és maga Marku- sovszky könnyezve, el-elcsukló hangon alig tudta a tárgyalást vezetni. A temetésen sok-sok ezernyi ember tolongott a gyászház körül és a menetben, amely először a Deák-téri evangélikus templomnál állott meg, ahol Székács püspök egyháza nagy halottját remek beszéddel búcsúztatta, melyben azt az alap- gondolatot fejtegette: „erkölcsi nagyság volt, mely körünkből távozott“. Továbbhaladva, másodszor a volt klinikája előtt állott meg, ahol Osváth Albert orvostanhallgató búcsúzott a fiatalság nevében a szeretett tanártól. A gyászszertartás délután két órakor kezdődött és sötét éjszaka volt, mikor a koporsót este hét órakor a kriptába siilyesztették. Gyászolt a bécsi egyetem is; a sebészet egyik tanára, Dumreicher, lejött a temetésre; a másik sebésztanár pedig, Billroth, mikor a halál hírét vette, máspap az előadás előtt megható beszédben emlékezett meg Balassáról, magasztalta nagy sebészi képzettségét és kiváló emberi tulajdonságait, egy sorba állította őt a külföld leghíresebb sebészeivel és mérlegelve azt a nagy veszteséget, amely halálával a sebészetet érte, beszédét e szavakkal fejezte be: „Ich fordere Sie auf, meine Herren, zum Andenken an diesen trefflichen Mann, sich zu erheben.“

Beteljesedett rajta a római kívánsága: Mors cum gloria.

A temetés utáni napon az esti órákban mindenütt keresték a klinika szolgáját. Hosszú keresés, után a tanársegéd — Yerebély László dr. — végre ráakadt az öreg Müllerre, amint a klinika erkélyére kitűzött gyászlobogó rúdjára borulva, ott a csikorgó hidegben csendesen zokogott. Ez az összegémbere- dett, csoszogó emberke ebben az órában az országot szimbolizálta; ő áldott jó főnökét, Magyarország pedig egyik legkiválóbb és legértékesebb fiát siratta.

XYI. Lajos szökése után a Tuileriák kapujára egy cédu-