Az orvosi tudomány magyar mesterei (Budapest, 1924)
Győry Tibor: Semmelweis Ignác
116 ki napirendre Semmelweis tanítását, ahol — mint előre jelzé — pesti kötelességei miatt nem jelenhetett meg. Az egyetlen heidel- bergi Lange volt, ki mellette szólalt fel, az összes többi felszólaló — köztük újra Virchow — ellene szólott. Utolsó nyílt levelét Semmelweis a szülészet összes tanáraihoz intézte. Ebben a levelében újra s újra kifejti tanait. De kijelenti, amennyiben a tanárok régi, téves tanításuk mellett továbbra is megmaradnának, ő egyenesen a segélykeresö közönséghez fog fordulni és azt fogja mondani Te családapa, tudod-e, mit tesz az, szülészt vagy bábát híni a feleségedhez, ki segélyre szorul szülése közben! Az annyit tesz, mint feleségedet és meg sem született gyermekedet életveszélynek kitenni És ha nem akarsz özveggyé lenni és ha nem akarod, hogy megszületetlen gyermekedbe a halál csirája oltassék be, és ha nem akarod, hogy gyermekeid anyjukat veszítsék el, akkor vegyél egy pár krajcárért klórmészt, önts rá vizet és ne engedd, hogy a szülész vagy a bába belsőleg megvizsgálja a feleségedet, mielőtt szemed láttára klórral sikamlósra nem mosták a kezükéi hangja. ígérte, hogy „folytatása következik“ —, de nem következett. Megszűnt tanait hirdetni, megszűnt értük síkraszállani, mert nem bírta már a céltalan, meddő küzdelmet. Dolgot kereső lelke a nőgyógyászat mezejére terelte, hol viaskodások nélkül, rezignáltan, szárnyaszegetten, de azért el nem fásulva el-eldolgoz- gatott. Végzetét látta benne, hogy régi eszményei már ne teljesedjenek s le kell mondania róla, hogy megérje azt a boldog jövőt, amikor az anyák nem fognak többé gyermekeiknek áldozatul esni. És íme, váratlanul, annyi harc és küzdelem után, öröm is éri. Mint a messziről átcsendülő esti harang békekongása, úgy hangzanak át Szentpétervárról az odavaló orvosegyesület tárgyalásai, ahol a felszólalók tekintélyes része — elfogadja tanítását. Hogy mily boldog volt Semmelweis, ugyancsak bizonyítja, hogy a hosszú tárgyalásokat lefordította magyarra és közzétette az Orvosi Hetilapban. Ez volt hosszú idő után az első öröme, de ez volt az utolsó is. Mert tanainak általános elismertetését Semmelweis nem érte meg. Csakhogy a hosszas támadások ütlegei, csapásai fájó nyomokat hagytak rajta: lelke tele volt kék foltokkal. A régi téma nem hevítette többé, csak könnyeket fakasztott szeméből. Sokszor megesett rajta, ha ismerősei, barátai előtt szóba került a borzasztó pusztítás, melyet a gyermekágyi láz véghezvitt, könnybe lábadtak szemei és elfojtották hangját. Nem egy ízben előadásait is félbe kellett szakítania s a legnagyobb izgalom vett rajta erőt, midőn hallgatóinak elmondta életének szomorú élményeit, tanításának mellőz- tetését, az anyák rettenetes pusztulását. A katasztrófa nem is sokáig késett már, 1865 július közepén egy tanári ülésen tört ki. Semmelweis — a jelenlévők nagy meglepetésére, de még nagyobb megindulására — egy bábaesküformu- lát vett elő s azt felolvasta. Semmelweist rögtön lakására szállították; Balassa, Bókái és Wagner konzíliumot tartottak fölötte s néhány nap múlva, július 81-én elszállították Bécsbe, az alsóausztriai tébolydába. Semmelweis darabokban múlt ki; még életében megérte lelki kimúlását; de halálát nem ez okozta, hanem Ez a levele maradt. Beszéd közben csuklott el a
