A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1896-1897 (Budapest, 1897)

A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem tanulmányi, fegyelmi és leczkepénz szabályzata

25 rendkívüli és kellőleg kimutatott méltányossági tekintetek szólnak, jelesen: lia folyamodó különben ismert szorgalmú tanuló, jogában áll elhatározni, hogy a kérdéses félév a folyamodónak egyetemi rendes tanidejébe beszámíttassék. (L. 72. §. 3-ik pontját.) A tanártestületnek ezen, valamint az utólagos leczkelátogatási tanúsítás ügyében hozott hatá­rozata ellen további jogorvoslatnak helye nincsen. 79. §. A leczkelátogatási elismerés megtagadása karvégzé- sileg azok irányában is kimondható, kik hanyagság miatt dékánilag nem voltak ugyan idézve vagy megintve, de kik ellen bebizonyul, hogy a rendes szünidőn kívül dékáni ■engedély nélkül az egyetem székhelyétől, habár rövidebb időre is, eltávoztak, vagy a nyert engedély határidején túl elmaradtak, a nélkül, hogy ebbeli késedelmüket kellően igazolni tudnák. VI. AZ EGYETEMI FEGYELEM. 80. §. Az egyetemi hatóságok kötelessége, az egyetemi okta­tás és az egyetemi élet szabadságát összhangzólag az egye­tem czéljaival erélyesen védeni, de egyszersmind a szabad­sággal való minden visszaélést és így magának az egyetemi bzélnak minden veszélyeztetését telhetőleg meggátolni. Az egyetemi hatóságokat illető fegyelmi hatalom tehát folytonos felügyeletben és azon rendszabályok kibocsátásá­ban és foganatosításában nyilvánul, melyek egyátalán vag}r i fenforgó körülmények szerint szükségeseknek mutatkoznak arra, hogy a rend és az illem az egyetemen fentartas­í

Next

/
Oldalképek
Tartalom