A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1896-1897 (Budapest, 1897)

Dr. Máté Sándor: A Budapesti Magyar Királyi Tudomány-Egyetem könyvtára

156 eredménydús volt eddig is. Ugyanis már 1879-ben olyan intéz­kedést honosított meg a könyvtárban, melynélfogva lehetővé téte­tett az, hogy a könyvtár a szorosabb értelemben vett egyetemi könyvtári czélján kívül még más, országos s mindazon feladatokat teljesíti, a melyeket monarchiánk másik államában a bécsi udvari és egyetemi könyvtár együttesen végez; nevezetesen : közvetíti a kölcsön­zést a tudós buvárkodók részére a külfölddel s így összeköttetést hozott létre és tart fenn a culturállamok minden nevezetesebb könyv- és levéltáraival; e mellett a belföldi akadémiák, felsőbb tanintézetek, gyinnasiumok, szakiskolák is évenként fokozottabb mérvben veszik igénybe e könyvtárt az általa behozott, posta útján teendő kiköl­csönzési intézkedésből kifolyólag. Ezenfelül 1887-ben a régi szer­vezeti szabályzat helyett újat alkotott, mely reformalkotást ő Fel­ségének 1888 junius 7-én kelt jóváhagyása után a vallás- közokt. m. kir. ministerium 23.354/1888. sz. a. kiadott. Ez organicus szabály­zat a tisztviselői személyzet létszámát 8-ban, a szolgákét pedig 7-ben állapította meg és kimondotta azon elvet, a mely gyakorlatilag is méltányosnak bizonyúlt be és a melyet az 1893 : IY. t.-cz. 6. §-ában érvényre juttatott, t. i., hogy a könyvtári hivatalnokok az évötödös pótlékokat a könyvtári személyzet állományában történt előléptetés és magasabb fizetésbe való kinevezés esetében is megtartják. E szer­vezeti szabály intézkedése szerint állapította meg az 1893. IV. t.-cz. a könyvtári hivatalnokok fizetési osztályát. E szabály az 55.440/1892. sz. rendelettel eszközölt csekély módosítással képezi az 1893: IY. t.-cz. hatályán belül és a 26858/1875. sz. alatti szabályból folyó, szerzett jogok épségbentartásával a ma is kötelező, szervezeti sza­bályzatot. E szabályzat ús az 1893. IY. t.-cz. rendelkezésein alapúi az, hogy a könyvtári személyzeti kiadás 1895-ben . . 17.134 frt volt, ugyanekkor könyvbeszerzésre és kötésre ................. 13.238 „ és az épület karbantartására (tatarozás, fűtés, világítás) 5.868 „ for- díttatott, e szerint a személyi és dologi kiadás összege 36.240 frt volt. A könyvtár állománya vétel, ajándék és kötelmi példányok beküldése által gyarapodott. A vétel a rendes és rendkívüli évi átalányból telt ki, ezenkívül még azon összegből, melyet az egye­temi tud. karok a beiktatási díjalapjukból könyvvásárlásra az egye­temi könyvtárnak juttattak (évenként átlag 700 frt), — az ajándék a könyvtár iránti tisztelet kifolyása, a kötelmi példányok beküldése pedig a helytartótanácsnak 1780 augusztus 10-én kelt 5022. számú intézkedésétől kezdve a több ízben kiadott és megújított udvari cancelláriai rendeletén (15.097/1892) és kir. helytartótanácsi intéz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom