A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem szabályzatai 1859-1893
A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem tanulmányi, fegyelmi és leczkepénz szabályzata (1884)
A beiratás akép történik, bogy a jelentkező a beírásra kitűzött határidőn belül minden egyes tanárnál, kinek előadásait hallgatni kívánja, a leczkekönyv és a felvételi jegy előmntatása mellett személyesen megjelen, és a származási ívnek a quaestorában átbé- lyegzett azon szelvényét kézbesíti, mely a hallgatandó leczkére vonatkozik. 16. §. A tanár az őt illető szelvényt, ha azt helyesen kitöltöttnek találja, átveszi, és nevét, továbbá a beirás keltét, és pedig a napot arab, a hónapot pedig római számmal a leczkekönyv illető rovatába bejegyzi. 17. §. A beiratás az egyes tanároknál szintén csak személyesen kérhető. E czélra az egyes tanárok a beira- tásra kitűzött rendes határidő egész tartama alatt naponként legalább azon órában, melyre előadásaikat hirdették, az egyetemi épületben megjelenni, és azon tanteremben, melyben előadásaikat tartani szándékoznak, a beiratást eszközölni tartoznak. Akadályoztatás esetén a kari dekán jóváhagyásával a fekete táblán hírül adandó, hogy a tanár mely időben kívánja a beiratást saját lakásán teljesíteni. Ugyanez teendő akkor is, ha a beiratás teljesítésével más tanár bizatik meg. 18. §. A már beiktatott egyetemi polgárok, ha tanulmányaikat ugyanazon karnál folytatják, a további fél-