A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja 1889-1890 (Budapest, 1890)

Egyetemi alapítványok

30. Arányi^ Lajos, egyetemi orvoskari tanár alapítványa, áll 5.50(3 írt 29 kr. tőkéből, melynek kamatjai évenkint orvostani pálya­munkák díjazására fordítandók. Kezeli az orvosi kar. 31. Jendrássik Jenő, a vaskorona-rend lovagja, orvoskari ny. r. tanár, midőn a rectori méltóságról lelépett, 1883. augusztus 31-én kelt alapítólevelével egy 500 frtos 5%-kal kamatozó papirjáradék-kötvényt tett le, melynek kamatai minden negyedik évben, midőn a rectori méltóságot orvoskari tag viseli, oly tudományos becsű az élettan vagy az épszövettan köréhez tartozó értekezés jutalmazására osztatlanul fordítandók, mely önálló vizsgálat alapján budapesti egyetemi hall­gató által a négyévi időköz folyamán bármikor készített és mint nyilt pályadolgozat akár kéziratban, akár kinyomatva, az egyetemi pályakérdésekre különben kitűzött időben bármikor benyujtatott. A nevezés az orvosi kart, a kezelés a nagyságos rector felügyelete alatt álló pénztárt illeti. 32. Korányi Frigyes, a vaskorona rend lovagja, orvoskari ny. r. tanár, midőn a rectori méltóságról lelépett 1887. augusztus 31-én kelt alapító levelével egy 500 frt névértékű 5%-al kamatozó papirjáradék- kötvényt tett le, melynek uégy évi kamatai azon évben, midőn a rec­tori méltóság az orvosi karból töltetik be, egy a belbetegségek és kór- gyógytanára vonatkozó tudományos kérdés kísérleti megoldásának jutalmazására fordíttatnak, melyre a budapesti tudomány-egyetem rendes hallgatói pályázhatnak. A nevezés az orvosi kart, a kezelés a nagyságos rector felügyelete alatt álló pénztárt illeti. 33. Néhai Wagner János, kir. tanácsos, ny. r. orvoskari tanár halála után 15.000 frtot hagyományozott ezen kir. tud. egyetemnek oly czélból, hogy annak kamatai, oly végzett orvostanhallgatóknak adományoztassanak, kik szakmájuknak további művelése végett kül­földi egyetemeket óhajtanak látogatni. Kezelése és adományozása az orvosi kart illeti. A Senger-féle 9. sz. a. alapítvány részben ezen kart is illeti. Y. Bölcsészetkari alapítványok. 34. MiTTERPACHER-HADÁLY-féle alapítvány; néhai Mitterpacher József egyetemi tanár 1788. évi végrendeletében 200 p. frtot hagyott azon kikötéssel, hogy kamatai szegény beteg katholikus bölcsészet- tanulók gyámolítására fordíttassanak; az alapítvány Mitterpachei Lajos egyetemi tanár által 250 és Hadaly Károly kir. tanácsos és egyetemi tanár végrendeleténél fogva hasonlag 2o0 írttal szaporíthatott, váltó­ban. Jelen állása 2725 frt o. é. Kezelése és adományozása a bölcsé­szeti kari dékánt illeti. ...... 35. Imre-Reseta alapítvány; Imre János egyetemi bölcseszet- tanár 1822. április 1-én kelt végrendeletében Reseta János egyetem: tanár által 2400 pengő forintig kiegészített tőkét hagyományozott, melynek kamataiból két 60 pengő frtnyi segély díj, és pe lg egy pes i és egy egri tanulónak oly módon adatik, hogy előszói az a api o íoo

Next

/
Oldalképek
Tartalom