A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem almanachja 1883-1884 (Budapest, 1884)

Tanrend 1883-1884. tanév első felére

19 évi forgalommal biró II. sebészeti osztály és fiókja, a gégészeti osztály, szolgáltatják. A műtétek helye részint a nagyobb sebészeti műtőterem, részint a gégészeti osztály kisebb műtőszobája. Az említett osztály mellett egy al-, egy segédorvos és több gya­kornok van alkalmazva. XIX. Elméleti és gyakorlati fülgyógyászat. (Kerepesi-űt, sz. Ró- kus-közkórház és Bécsi-utcza 1. sz.) Ezen tárgy részben a közkórházban a járó- és fekvő fülbetege­ken, részben pedig az előadó tanár szállásán annak boncztani és kór- boncztani gyűjtemény tárának igénybevételével tanittatik. Az eszközök Dr. EŐke Gyula ny. rk, tanár magántulajdonát képezik. XX. Az elmebetegségek kór- és gyógytana. Az elmekórtani és törvényszéki lélektani előadások a Sz.-Rókus közkórház elmebeteg-figyelő osztályán tartatnak. Az előadásokra beirt hallgatók a délelőtti beteglátogatásokban a tanár vezetése alatt 8—11 óra között résztvehetnek, úgyszintén a tanszéki segéd által tartott délutáni betegszémlékre is eljárhatnak. Betegfelvételi gyakorlatokban és a górcsövi dolgozatokban az előhaladottak kellő támogatásban részesülnek. Jegyzet. A többi tárgyakra nézve lásd a leczkerendet. IV. Bölcsészettudományi kar. I. Bölcsészeti előadások. Bölcsészeti erkölcstan; hétfőn kedden, csütörtökön és pénteken d. u. 4—5-ig. Dr. Horváth Cyrül ny. r. tanár. III. sz. tanterem. Ontológia; szerdán d. e. 8—9-ig. Ugyanazon tanár. Ugyanott. * Conversatorium historico-criticum, a metaphisicai vitapontok fölött; szombaton d. e. 8—9-ig. Ugyanazon tanár. Ugyanott. A középkor neveléstörténelme; hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt 10—11-ig. Lubrich Ágost ny. r. tanár. VII. sz. tanterem. A neveléstan embertani alapjai; kedden és szombaton d. e. 10—11-ig. Ugyanazon tanár. Ugyanott. Ethika (bölcsészeti erkölcstan, egyszersmind: bevezetés a társadalom- és államtudományokba; hétfőn,kedden, szerdán és csütörtökön d. 12—1-ig. Dr. Medveczky Frigyes ny. rk. tanár. VII. sz. tan­terem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom