Wertner Mór dr.: Orvos-régészeti tanulmányok (Budapest, 1883)
I. A régi közegészségügyről
berek történelmileg ismert idők óta máig meglehetősen egyenlők maradtak, s hogy a közegészségügyi állapotok, valamint minden többi a létfeletti harcban felmerült akadály mindig csak az embereknek felfogása s megvívása, szóval mindenhái művelődési fokuk által be folyásolt attak. * * * Pontosabb, ha nem is tökéletes adatokat a közegészségügyről csak a rómaiaknál találunk, de sok e tekintetbeni intézkedés a görögöknél is előfordul. A mi a közegészségügyi hivatalnokokat illeti, a rómaiaknál az aedilek voltak azok, kiket közegészségügyi hivatalnokok gyanánt tekinthetünk. Legelőször Kr. e. 493-ban plebeji körökből mint a néptribunoknak alárendelve választattak, s többi között a rendőrséget is ellátták. 365-ben még két patricius aedil csatlakozott hozzájok, kiknek egy ideig különös hatáskörük volt. Idővel az aedilitas hatásköre a város megőrizésére terjedt ki, mely megóvás céljából nekik át lett adva: ők majd mindent teljesítettek, a mi a város díszítéséhez vagy rendjéhez tartozott. Felügyeltek a nyilvános épületekre, a templomokra, s Augustus császár óta még a tűzoltók teendőit is kapták; ellenőrizték a temetkezési ügyeket s a mi ahoz tartozott; a város egész területét megvizsgálták, hogy ez tisztán tartassák; mint orvosrendőri tisztek felügyeltek a fürdőkre, korcsmákra s piacokra, hol különösen figyeltek az élelmezési szerek mennyisége és minőségére, valamint jó súlyról és jó mértékről gondoskodtak. Felügyeltek vízvezetékekre, csatornákra, s jogosítva voltak közegészségi ügyekben bíráskodni. Az erkölcsrendőrség szintén kezeikben volt; átvették azon női személyek nyilatkozatát, kik a bujálkodást akarták gyakorolni, s később még a kéjhölgyekel is ellenőrizték, mig egynéhány császárnak eszébe jutott, hogy maguk vigyék ez érdekes hivatalt , s ez által az mindenesetre han}Tatlott. Az aedilek tevékenységének e rövid vázlatából kiderül, hogy az orvosrendőrség a régi Rómában meg nem vetendő jelentőségű volt, mi ol}T nagy terjedelmű s népességű városnál igen szükséges vala. Rómának népesedési viszonyai a szó legteljesebb értelmében óriásiak voltak. Többször constatált dolog, hogy az állam költségén fentartott plebs, tehát az alnép száma egyszer a 320,000-t elérte ; mily nagy lehetett aztán a vagyonosok száma, hol vannak a senatorok s mindazok, kik a legfőbb rendekhez tartoztak? hol a lovagok, s végre a plebs jobb része? A nevezettek nek számát 2—300.000-re lehet venni; hamég ehez az asszonyok és gyermekek háromszoros számát veszszük, már ebből a kontingensből 2 milliónyi lélekszám kikerül, De könnyen lehet feltételezni, hogy Rómában épen annyi rabszolga is volt mint szabad, talán még több, mert a jobb rendekből kinek nem lett volna egy vagy két rabszolgája ? Hisz a gazdagok ezeknek egész seregét hurcolták maguk után; nem volt a gazdagok és előkelők között egy. kinek nem lett volna 100—200 rabszolgája, ki a legkülönfélébb teendők véghezvitelére be volt osztva. Ilyformán Rómában a rabszolgák oly számának kellett lennie, a mint alig lehetett találni némely tartományban vagy királyságban. Vegyük még ahoz azon körülményt, hogy Róma az egész földgömb idegenéitől meglátogattatott, kik között sokan ott állandóan tartózkodtak, s igy nem csodálkozhatunk azon, ha Lipsius e viszonyok alapján Róma népszámát 4 millióra teszi. (Ily óriási népesedés különben az ókorbau nem maradt egyedül. Caesareanak — Kappadókiában — volt 400.000 lakosa,
