Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)
-xí. As ifjú orvos. újításoknak élni nem magának“ ez leszi az orvos- nak igazi lényeget, valamint a gyógyászatnak — ezen isteni, s minden művészetek legnemesbikének — alapját is; ugyanis az orvos kötelességei tökéletesen összeegyeznek a vallás, és emberiség törvényeivel, s fölül- emelve a lelket az élet közönséges viszonyain, az isteni kútfőhöz vezetik azt vissza, mellyből eredett. — Az erkölcsi embernek lagbensőbb meggyőződése, s akaratjának kifejtése legszebb összhangzatban egyesül az ő kötelességeiben , ki mintegy fensőbb hivatástól ihletve, minden törekvéseit egy szent gyupontba összesíti, hogy onnan a nyomorultakra árassza jótékony sugarait. Szent, és a legnemesebb pálya ez, mellyet magunknak kitüzheténk , kedves ügy barátom! de igen nehéz , — s hidd meg, — nagyon sikamlós, mert ez a természet mérhetlen tömkelegébe vezet. Ismerem ugyan én a te rendíthetlen lelkedet, akaratodnak szilárdságát, s mindenre jól termett ifjú erődet, előítélettől ment, s az Igazat és jótszerető lelkedet; — nem is gyanítva az irigységet, dús remény és a becsület tiszta vágya lelkesít tégedet bejutni a természetnek titkaiba, s megvetve a szirteket és mélységeket, kebledben azon szent vágy lobog, hogy vigasztalója légy a nyomorultaknak; — dicső szándok, s dicséretes az akarat, — de azon nehéz pályán, melly dicsőség és közhaszonra vezet, az első t