Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)
41 czélszerü értekezvények szerkeztése, mind pedig élőszóval is az egészség gondosabban és észszerűbben való őrzésére oktalja. — Éhez azonban okosan fogjon, s ne akarja a mélyen gyökerezett vélemény gyomot egy rántással kiszakítani. Óvakodjék még különösen ifjú orvos az elménczkedéstöl; a beteg őszinte bizodalma inkább fog hajolni egy szerény habár középszerű eszühöz is, mint ama lángészhez, — melly szeret mások gyöngéiből nevetséget s csufot űzni. — Legfőbb erénye pedig az orvosnak : a titoktartó kallgatagság — hisz ő a betegnek igazi titoknoka, reá sokszor egész családok boldogsága bizatik. Kerülje különösen a részé- ges 5 jóié kos , és huj alkodé szennyczímet, ezek gyalázat bélyeget sütnének ő reá, és őt hivatala méltóságától fosztanák meg; szintazon szerint rázza le magáról a ha- szonlesésnck csak színét is. Csatolja végre kölcsönös becsülés s vagy legalább türelem — (ha amaz teljességgel nem lehet) — az orvost mindenkor orvostársához. — Nem láthatom igazságosnak azt sem, miszerint az orvost az avatatlan közönség szokta megitélgetni; de felette rut és gyalázatosabb előttem az, midőn müértő, irigy és kisebbitő szavakkal rágalmazza egyik vagy másik ügyfelét, ezeknek rovására magasztalván saját érdemeit, — ő a tudatlan, — ki azt sem képes fölfogni, hogy az ügytársára halmozott gyalázat saját személyére és a művészetre háromlik , s pattan vissza; az illy gondolatlan fontolja meg azt, hogy az jár legbiztosabb utón ki szerény, s szerényen itél másokról, és hogy a valódi orvos az, ki a beteg ágyánál ügyfeleivel tanácskozván, a beteg egészsége iránti buzgalmából sem engedi magát elragadtatni a jó s az igaz útról. Itt kiki mindenkor mérsékelve, és okokkal erősítve adja elő véleményét, a nélkül, hogy kimondott elve igazságát a más értelraüeknek is fejébe erővel igye* 4 I
