Werbáncsics János: Az ifjuorvos (Buda, 1845)

Némellyeket kegy vadászó hízelgés határoz ha- son-tárgyu értekezvényöket, egyik vagy másik olly magas névnek ajánlani, mellynek fénykö- reljől magára a munkácsijára is némi dicsőség sugározzák. Én vissza borzadva az efféle szinel- géstől, keblem sugallatát követem, és előttem a legmagasabb név: édes apámnak nyújtom szerény nefelejcs gyanánt ezen zsenge munkácská- mat, — fiúi mély tisztelet s örök hálám csekély zálogául. — Az ezen néhány lapokba összefoglalt elveket biztos iránytű gyanánt akarom használni orvosi életem pályafutása közben. Erőm s tehetségein csekélységének leverő érzete mellett, csak a jó szándok, s azon szilárd akaratom lelkesít, miszerint „másoknak éhiii6 szent kötelességemül kitűztem.